Hungarian Press Survey, 1991. március (8000-8013. szám)
1991-03-18 / 8005. szám
Magyar Hírlap, 1991. 3. 13. Vi Raj Tamás a csendőrkönyvről és a kárpótlásról Megdöbbenést váltott ki a múlt héten a miskolci MDF- szervezet által kiadott fasiszta hangvételű memoárkötet A NAP TV vasárnapi adásában Raj Tamás főrabbit erről a provokációról és a kárpótlási törvény zsidó vonatkozásairól kérdezte a szerkesztő, Székely Ferenc és a riporter, Forró Tamás. Forró: — Egy idézettel kezdeném: „Aki a zsidókérdéssel foglalkozik, annak két váddal kell szembenéznie: vagy antiszemitának nézik, vagy ami még ennél is rosszabb: filoszemitának.” Mi itt a NAP TV-nél igazolhatjuk ennek a bölcsességét. Leszámítva a mocskolódó, minősíthetetlen levelek és j telefonhívások tucatjait, józannak ’ tűnő nézőnk is javasolta már, | hogy hagyjuk már abba ennek a \ témának a feszegetését. Válaszunk \ erre, hogy egyszerűen nem tehet- { jük, pedig szívesen megtennénk. De sajnos ez a parázs újra meg újra felizzik. A héten két olyan megnyilatkozás is volt, amely alapján szerkesztőnk úgy gondolta, hogy a Kinn padra Raj Tamás főrabbit, a Szabad Demokraták Szövetsége országgyűlési képviselőjét hívjuk meg. Áz egyik ilyen nyilatkozat az volt, hogy az SZDSZ bejelentette: a továbbiakban nem vesz részt a végeláthatatlan és parttalan kárpótlási törvénytervezeti vitában, csak akkor, amikor a németség és a zsidóság ügye is terítékre kerül. Arra kérem, hogy foglalja össze, miért nem alkalmas a jelenlegi törvénytervezet a zsidóságot ért sérelmek orvoslására. Raj: — A zsidóság esetében valóban nagyon kényes téma: ugyanis a párizsi békeszerződésben az akkori magyar kormány a 27. cikkely aláírásával kötelezte magát arra, hogy az elhagyott, úgynevezett zsidó tulajdonok nem kerülnek állami kézbe. Ezt megerősítették az 1946/25. törvénnyel. De ennek éppen ellenkezője történt. Erről sem szóltam volna akkor, ha nem kerül terítékre a kárpótlási törvény. Viszont ha már napirendre került, akkor nem lehet elmenni szó nélkül mellette, ugyanis esetleg elegendő lett volna csupán az erkölcsi kárpótlás, elég lett volna egy gesztus a magyar zsidóság felé, egy erkölcsi jóvátétel, amely immár 40 éve várat magára. Forró: — Amikor ez itt a közelmúltban terítékre került, akkor több nézőnk arra hivatkozott, hogy a 60-as években a magyarországi zsidóság már kapott kárpótlást. Azt hiszem, hogy nincsenek pontosan tisztában az emberek azzal, hogy ezt a kárpótlást nem Magyarországtól, nem magyar részről kapták, hanem az akkori NSZK- tól. Akkor ezt tegyük egészen pontosan a helyére, hagy ezután a kárpótlás után jár-e, járhat-e valamiféle újabb, valamiféle más, már magyar kárpótlás? Raj: — Természetesen a kettő különválasztható egymástól, külön kell választani, hiszen az akkori nyugatnémet kormány azért fizetett a magyar államnak, mert Németországban is elvettek még javakat, dolgoztatták az embereket, sőt voltak olyanok — ezek valamivel többet kaptak —, akiken kísérleteket hajtottak végre, és ezeknek a nyomai egész életükön keresztül, néha még az utódaikban is megmaradtak. Egyébként a magyar kormány akkor átven egy bizonyos összeget — ez 100 millió márka volt — annak a fejében, hogy ebből fizet a magyarországi zsidó állampolgárok számára. Forró: — Tehát a német állam bizonyítottan fizetett valamennyit, a magyar állam viszont senkinek semmit. Raj: — Igen. Forró: — Erre mondják önök azt, hogy a törvénytervezet diszk-, riminálja a zsidóságot? Raj: — Elsősorban időbén és témában érezzük diszkriminatívnak. Időben azért, mert olyanokat kíván a törvénytervezet előbb kárpótolni, akik később károsultak, és ez lehetetlen véleményünk szerint, jogi nonszensz. Emellett nem lehet megkülönböztetni a szélsőjobboldali és a szélsőbaloldali diktatúra áldozatait egymástól. Mi azt tartanánk helyesnek, hogy együtt intézzék ezt a két ügyet, ha már egyáltalán napirendre került. Forró: — Sokak szerint 8-9 ezer emberről van szó, ezért talán nem is érdemes külön foglalkozni ezzel a kérdéssel. Raj: — Ha egyetlen ember is van, akit erkölcsileg vagy bármilyen módon kárpótolni kell, meg kell tenni, és ez a 8-9 ezer ember egyúttal képviseli azt a 600 ezer embert is, akiket elpusztítottak ebben az országban a németek és segédeik. Forró: — Ön úgy érzi, hogy a magyar holocaust 600 ezer áldozatát tulajdonképpen rehabilitálni i lehetne valamilyen módon, hogyha ezek a lépések megtörténnek? Raj: — Feltétlenül kellett volna már a háború után is mefelelő módon, de a kibeszéiést különböző okok mian elmulasztották. Forró: — Bevezetőmben azt mondtam, hogy a héten két olyan megnyilatkozás is volt, ami miatt indokoltnak láttuk önt ide meghívni. A második az a Miskolcon megjelent bizonyos könyv, egy csendőrtisztnek a dolgozata, amely iromány a legvadabb rémálmokat is felülmúló fasiszta szennyet tár az olvasó elé. Olvasta-e? Raj: — Azokat az oldalakat olvastam, amelyeket megkaptam, amelyek feltehetően a legdiszkriminatívabbak. Ennek a legsúlyosabb oldala az, hogy ezt a kiad! ványt a miskolci MDF szervezete adta ki, éppen egy olyan pártszervezet, amely nemcsak kormányon van, hanem elveiben kötelezte magát arra, hogy távoltartja magát az efféle megnyilvánulásoktól. Tehát én úgy érzem, hogy azokat kellene most ide a Kinn padra ültetni ebben az ügyben, akik nyilatkoztak. Forró: — Az igazsághoz hozzá j tartozik, hogy a Népszabadságban már elhatárolták magukat ettől a könyvtől a miskoci MDF-esek.
