Hungarian Press Survey, 1991. március (8000-8013. szám)

1991-03-15 / 8004. szám

MAGYAR NEMZET, 1991. 3. 11

A 301-e* parcella

Akii szereinek az isiének...

(Mansfeld Péter ötven éve)

„Akit az Istentk szeretnek, fiatalon hal meg" — állította szent meggyőződéssel Menandrosz, az időszámításunk előtti harmadik évszázadban munkálkodó drámaíró. Am az utókor szemében úgy tűnhet fel, őhozzá nem voltak kegyesek az istenek, mert kereken ötven évig vívódott a sorssal a Föld hátán, az üdvözülés reményében.

Súlyosbításként: halát

Az istenek szeretettnél sokkalta többet veszített az a jobbára csak fényképekről ismert, kölyökképű, dacos tekintetű, szőke, hátrafésült hajú, forradalmár bátorságú és elszántságú kamasz, aki — bár ügyvédje a lelkére kötötte, tanúsítson megbánást legalább az utolsó pillanatban — az utolsó szó jogán azt vágta bírái fejéhez: ők sem cselekedtek volna másként a helyében. Ezzel a saját halálos ítéletét írta alá Mansfeld Péter ipnrl tanuló.

Két napra rá, 1959. március 21- én, az első tavaszi reggelen, amely akkor éppen szombatra esett, beteljesítették rajta azt az ítéletet, amelyet a mindössze öt percre félrevonuló, és kegyelmi tanáccsá átalakuló bírói testület ily alapos megfontolás után sem látott indokoltnak megváltoztatni. Az állami ítélet-végrehajtó és hóhérsegédei az akasztást szokatlanul késői időpontban, 9 óra 22 perckor kezdték meg a Gyűjtófogház oldalához tákolt, dohos szagú, csúf kis épületében, s a művelet befejezését rövidesen jelentették; az orvosszakértő pedig egy rutinszerű mozdulattal széthúzta a kivégzett mellkasán az inget, s megállapította „hallókészülékével" a megmásithatatlant: az elítélt szíve 9 óra 35 perckor megszűnt dobogni. Mindössze 11 nappal élte túl 18. születésnapját.

Nagy Imre és az ó sírján gyűlik össze mindig a legtöbb virág a 301-es parcellában, amelynek szélén a földbe szúrt kétméteres fakereszt minden arra járót megállásra késztet. A két sir — pusztán a (bal)sors szeszélye folytán — pár lépésnyire esik egymástól. Nagy Imre, a törvénytelenül kivégzett,., miniszterelnök. az i.dán nyáron lenne 95 esztendős; Mansfeld Péter pedig március 10-én, vasárnap töltötte volna be 50. életévét.

De el lehet ót egyáltalán képzelni ötvenévesnek? Aligha Hiszen a halottakon nem fog az idő, nem öregszenek. Mansfeld Péter is megmarad mindörökre 18 évesnek az emberek és a nemzet emlékezetében, az 1956-os forradalmat követő könyörtelen és elvakult megtorlás legfiatalabb, s ezzel legártatlanabb áldozatának. Aki ellen a SZIGORÚAN TITKOS pecséttel ellátott vádirat szerint, az első fordulóban. 1958 őszén tartott zárt tárgyaláson a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése, továbbá a népi demokrofikus dllamrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel volt a legsúlyosabb vád. de ezen túlmenően, másik 12 pontban is bűnösnek találták, s elmarasztalták, összbúntetésként először életfogytiglani fegvházra, később pedig Vdpó Tibor — aki tavaly bekövetkezett haláláig a Legfelsőbb Bíróság aktív tagja, sót, évtizedekig. s egészen a közelmúltig parttitkára volt — csupán a statáriális eljárásban megengedett módszerrel a bírói hivatás megcsúfolásaként, súlyosbította az ítéletet azonnal végrehajtandó, kötél általi halálra. Nem csoda, hiszen az ügyész. Möcsik János is ekképp buzdította erre: „Kiemelni kívánom, ezen bűnügyben másképpen kell vizsgálni azt a tényt, hogy a vádlottak valamennyien munkásszülök gyermekei; úgy kell vizsgálni, mint osztályárulókat. Nem megtévedt emberekről van szó. hanem tudatos ellenforradalmárokról"

„Bünlaj sírom”

Azt mondják, döbbenetesen és megtévesztően hasonlít testvérére a ma 45 esztendős Mansfeld László, aki szülei mesterségét űzi tovább fodrászként, s nemrégiben eltökélte, könyvet ír bátyjáról, hogy megörökítse tragikusan rövid életútját, benne azt is, miként lett Szabó bácsi „futárja” a Széna téri felkelők között, s szavakba öntse annak fájdalmát, hogy évtizedekig mindhiába keresték jeltelen sírját a 301-es parcellában. Már szinte fejből tudja a majd 50 oldalas vádiratot, amelyben hosszan sorolják bátyja és a bíróság színe elé állított többi környékbeli, rózsadombi srác „bűnlajstrommá'' terebélyesedő merész kalandjait a kádári konszolidáció éveiben

Találomra belelapozok a vaskos, sűrűn gépelt iratkötegbe. amelyet a család is csak tavaly vehetett először kézhez: ..A bíróság megállapításai szerint, a fiatalkorú vádlott rendelkezett olyan élettapasztalattal — ha csökkentebb mértékben is, mint egy felnőtt korú —, hogy felismerje azt, hogy amit cselekszik, az főbenjáró bűncselekményt valósit meg. Bizonyítja ezt az is, hogy kérdésre elmondotta, tisztában van az ellenforradalom célkitűzéseivel, és a népi demokratikus államrendet akarta megdonteni, de tisztában volt azzal is, hogy a fegyverrejtegetés milyen súlyos büntetést von maga utón.’’ Néhány oldallal odébb ez olvasható: „1958. február 17-én, az osztrák követség előtt álló rendórőrszemtől erőszakkal és fenyegetéssel szolgálati pisztolyát, s a hozzá való tárat elvették ,.a hatósági közeget veszélyes fenyegetéssel hivatásának jogszerű gyakorlásában akadályozták... Vekerdi Elek t. tőrm.-t a szolgálati helyéről elhurcolták, és ezzel személyes szabadsagától megfosztották." De ehhez tudni kell azt is, meséli testvére, hogy miután megtudták a túszul ejtett, és alaposan berezelt rendőrtől, hogy két kisgyermek apja, megesett rajta a szívül, így egy haja szála sem görbült meg, kitették a kocsiból, sói még a buszmegállóig is elkísérték. Tovább lapozok: „1958. februárjában — több alkalommal —■ vezetői jogosítvány nélkül gépkocsit vezetett, forgalmas helyeken, amellyel az állampolgárok testi épségét veszélyeztette". Végül még egy adalék: „A vádlottak olyan példátlan bűncselekmény-sorozatot követtek el rövid idő alatt, nyugati ,gengszterekhez' hasonló módon, amely világosan megmutatta, hogy a vádlottak mit akartak. Vissza akarták idézni azokat a borzalmakat, amelyeket az 1956-os ellenforradalom vitt véghez. Nyugtalanságot akartak kelteni a dolgozó népben, bántotta őket, hogy a magyar nép leverte az ellenforradalmat, és a dolgozók nyugodtan végezhetik országépítö munkájukat."