Hitünk, 1987 (35. évfolyam, 9-11. szám)

1987-09-01 / 9-11. szám

X- 5 -Aki valóban kólái, Istennck blind bocsánatáált, Kiisztus Vitt kozott áldozatáVU, cgiszsigiiit, mindennapi ktnyziiilt, csalódj áiit V magyal gyulVitzztiiil, az nem válja míg, hogy {elszálítsáh adakozásba, i>zoigálatia, hamm maga kVuLí, hogy mennyit adhat, miben^segíthet V, teheti,ágé alapiján önkánt vállal munkát a. gyálekezetáben.

öózlntl magunkba szállásunk pillanataiban tisztán látjuk, hogy Isten megválts kegyelmit semmikáp meg nem {Izethetyák, sem

Fia ántilnk hozott áldozatáábt ás mindennapi áldás ááátvt kellökáp hálánkat ki nem {¡ejezhetjük. Ve Igyekezünk hálásak lenni az Un jóságáVit is {elelbsiget Suez ni az Egyház liánt, melt belátjuk, hogy az az evangiliumi hildetise lávin az embeiek szivá-t, lelkit ^ a Krisztussal egyesíti ás az oióh_ álét lemányságável megtölti. Az egyházi szolgálat hálaadomámjalnk ás segíts águnk nálkül nem lek eisiges. Mem lehetünk csak {elvevöi az Oi kegyelmes szeietetinek is uguanakkoi nem tcvábbadől owrmtl,

Mert Istennek csupán szájjal való elismerése, térdepléssel és szemforgatással való imádása még nem jelenti azt, hogy van Istened. De ha teljes szívvel benne bízol, minden munkában vagy szenvedésben, életben vagy halálban, jó és balsorsban, egyaránt, minden jó adományt, kegyelmet és jó akaratot csak tőle vársz, akkor van Istened. (Luther)

RÁNKNEHEZEDETT ISTEN KEZE: . . .

Elhíztuk magunkat Vele szemben. Azt hittük, hogy a szeretet, a hűség és tisztesség parancsát büntetlenül megszeghetjük egyházi és magánéletünkben. Nem voltak gátlásaink, ha érdekeink úgy kívánták. A legsúlyosabb bűnt követtük el: visszaéltünk kegyelmével. De önteltek voltunk emberekkel, sót mi több, keresztyén testvéreinkkel szemben is. Elhitettük önmagunkkal, hogy a többi egyháznál jobban ismerjük az utat, jobban végezzük a dolgunkat, nálunk minden rendben van. Kitanítani másokat mindiq készek voltunk, tanulni mástól annálHcévésbé: Bizony,

az egyház Ura nekünk is írhatta volna ezeket a sorokat: "Te ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen."

Ha valakire Isten keze nehezedik, akkor ez azt is jelenti, hogy még nem vette le a kezét róla, még terve van vele. Az alázatosakat, akik elfogadják kicsiny, kegyelemre és megújulásra szorult voltukat, fel akarja emelni /Lk 18,141/.

Mert ugyanaz a kéz, amely

most reánk nehezedik, megfordulhat, tenyerén hordozhat és fel is emelhet.

Dr. Cserháti Sándor