Hitünk, 1983 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1983-01-01 / 1-3. szám

anyátlan-apátlan fiút) ott guggolt az udvar közepén a lekvárfözö katlan mellett, ami igen irigylendő állapot volt ránézve, mert nemcsak a lábait melengethette a tűznél, hanem a jószivü Böngér Panna a késtolást is megengedte.

Az asszonyok igazat mondtak, a gyönyörű piros kökereszt ott hevert két darabban a sárguló pázsiton ...Éppen a betűknél törte ketté nyilával az Isten, mintha mondanál "Nem kell a dicséreted, Bizi József, a Mária-kép sem kellett, ez sem kell".

Az öregember elkapta a fejét a földről, ahol adománya széttörve hevert és nem mert fölnézni az égre sem, ahol olyan nagyon haragszanak rá. Révedö szeme a gyereken akadt meg, mintha annak a boglyas feje lenne közbűi égnek-földnek. András a körisfának dűlt s az ittas, kövér temetői földbe besüppedt lábait fölváltva emelgetve, bámész kíváncsisággal nézte Biziéket.- Menjünk irme... - mondá Istók.- Hát a kereszttel mi történjék - kérdé Bizi fojtott hangon. - Összeragasztod?- Nem én - viszonzá Istók tompán. Amit az Isten ujja széttört, azt nem szabad az embernek összeilleszteni.

Az öregember fogai összevacogtak.- Hiszen ha csak látogatna - kiáltott föl keserűen. 0 már nálam lakik, Istók, állandóan nálam lakik.- Tűrni kell, Bizi uram!- Pedig hidd el, Istók, nem vagyok rossz ember.- Fösvény volt kelmed, szivtelen, gőgös. Aztán valljuk meg az igazat, uzsorával szerezte kincseit.- Nem becsülöm már őket semmire - hörgé Bizi. Fázom, reszketek. Valami rossz elöérzetem van. Mintha marokkal fogná össze valaki a szivemet. Meglásd, ismét szerencsétlenség vár reám.,.Ö, te kifogyhatatlan Isten, mivel engeszteljelek meg?- 9 -