Hitünk, 1983 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1983-01-01 / 1-3. szám

- 10 -Elhagyták a temetőt.- Hej, ni! - kiáltott föl Istók. Hát ez a poronty mindig a sarkunkban van! Milyen vörösek a lábszárai a hidegtől! Takarodsz innen mindjárt, te kölyök ! ,<- Ne kergesd el azt a gyereket, Istók. Olyan jól esik, hogy itt látom mellettünk. Gyere idébb, kisfiam!- No, gyere hát közelebb!- De csak hadd menjen haza - véli Istók, - megveszi a lábát az Isten hidege!- Miért nem húztál csizmát, fiú? - kérdi Bizi uram szeliden.- Nincsen csizmám - mondá a gyerek szomorúan.- Hát miért nem varrat apád?- Nincs apám! - felelte közönyösen.

Ez a közönyös szó fogta meg Bizi apót. Hogy nevelkedik ez föl, ha még a szeretetet sem ösmeri?

Szótlanul megfogta a kis ilndrás kezét s vitte magával végig a nagy utcán, le egészen a templom mellé.

Ott aztán benyitottak egy házba, amelynek kapujára két sarkantyus csizma volt kifestve, aranyos rojttal s a kővetkező aláírással; Filcsik István, csizmadiamester.- Mérjen ennek a gyereknek egy pár csizmát, Filcsik uram, az én kontómra - mondá Bizi apó.

Filcsik megnézte a gyereket és igy szólt;- Éppen van egy ilyen kis csizma készen. Fölteszem a bundámat egy ócska lajbi ellen, hogy jó.

A kis csizmát előhozták, csakugyan jó volt; mintha a lábára öntötték volna.

A gyerek örült neki, ragyogó mostly ült ki az ar- k cára s vigan kopogott az öreg után a pitvarba.

Ott künn ezalatt eloszlottak a felhők. Mikor Bizi apó kilépett az udvarra, a napfény elöntötte szomorú arcát, az égbolt nyájasan mosolygott. Mintha uj