Hitünk, 1982 (30. évfolyam, 5-12. szám)

1982-11-01 / 11-12. szám

3

De János messze áll és egyedül,

Nem tud gyermekéről és nem tud anyáról, Nem születésről, nem fogantatásról, Csillag, csecsemő, angyalok kara,

Jászol, jászol-szag, - József, Mária, Rongy és pólya, királyok, pásztorok, Induló végtelen karácsonyok;

Nem érdeklik - vagy mint rostán a szem Kihull az ö külön történetéi)öl,

Kihull mindez, és mindez idegen,

Apró, földizü, emleri dolog.

Nagyoll, nagyoll, 6 nagyoll a Titok!

János, evangelista, negyedik,

Külön áll, világvégén valahol,

Vagy világ-kezdetén, vad szikla-völgyien S a fénytelen örvény fölé hajol.

És megfeszül a lénye, mint az ij ,

Feszül némán a mélységek fölé,

Míg lényétől a szikla-szó kipattan S körülrotajlik a zord katlanoklan Visszhangosan, eget-földet verőn, hogy megrendül a Mindens ég szíve;

Kezdetien vala az Ige,

S az Ige testté lön.

Reményik Sándor

SOHASEM szégyenülsz meg,

ha gondolkozol, mielőtt szólanái ha hallgatsz, mielőtt Ítélnél ha tartózkodsz a megszólástól ha jó vagy a szenvedőhöz ha türelmes vagy mindenki iránt ha segítesz a szükséget szenvedőkön ha szívedet Krisztusnak adod át.