Hitünk, 1975 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1-3. szám
5 semmit sem csinál annak nincsen nehézsége - aki jövőt akár, annak a jövő-teremtés nehézségeivel kell elsősorban tisztában lennie..» Egy arc, mely szinte sokunknak néha még tál sokat is beszélt a szeretetröl és a békességről, de azóta talán még jobban tudjuk, hogy mit jelent az amikor eltűnik a béke és önzőén meghidegül a szeretet Egy arc mely a harmónium mellett tilt s még fáradt ujjaival is a billentyűket kereste, mindig alázatosan és mindig hűségesen. Egy arc melynek szinte csak rá kellett néznie kicsi kórusára, hogy az nagyobbnak, erősebbnek hangzón. Es igy folytathatnánk tovább... Vagyunk akiknek édesapjuk és édesanyjuk, testvéreik arca jelenik meg ma már csak álmukban, s arra éb redünk, hogy könnyes a szemünk... Arcok, arcok, arcok... Arcok, amelyek eltűntek, - és arcok, amelyek még itt vannak, - arcok melyeket még láthatunk, arcok, melyeket ma már csak álmodunk. Arcok - akiket szerettünk. Arcok - akik bennünket szerettek... De láttuk mi valaha az Isten arcát? Hogyan kövessük mi a zsoltáros tanácsát? Hogyan keressük, közelítsük meg, ismerjük meg azt az arcot? S abban a pillanatban amikor ezt a kérdést feltettük, rájövünk arra, hogy mi közelebb juthatunk ennek az arcnak a megismeréséhez mint azt a zsoltáriró tehette. Mert válaszul nekünk egyszerre megjelenik egy másik arc, annak az arca akit, annyiszor láttunk, akit és akiről olyan sokszor hallottunk, annak az arca aki olyan sokszor nézett már ránk s aki felé annyiszor fordítottuk már tekintetünket - s tulajdonképen
