Hitünk, 1975 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1-3. szám
6 ezt az arcot se látta életben egyikünk sem: Jézüs Krisztus arca. Egy arc amely volt, egy arc, amelyről nem tudjuk: milyen volt, egy arc ami ma is van, egy arc melyet ma sem tudnánk lefesteni, egy arc ami mégis mindig reánk néz és reánk is fog nézni ebben az elkövetkezendő uj esztendőben is, és teszi ezt kérés nélkül is, elkerülhetetlenül! Es ezt az arcot nem lehet elfelejteni! Ennek a számunkra az Uj Testamentum és a prédikáció által ismerőssé lett arcnak, ennek az arcnak amelyet Isten azért küldött el, hogy öt magát tényleg megismerhessük, - nem mindig a legkegyesebbek a legjobb prédikátorai és tanubizonyságtevöi. A hányatott életű, bűneit nem rejtegető s nem mindig megbánó, fel nem szentelt - de azért mégis valahogy magyar prédikátor Ady Endre mondja el nekünk, hogy ettől az arctól - akárhogy is képzeljük el azt - nem lehet kitérni, Krisztus-kereszt az erdőn: Havas Krisztus-kereszt az erdőn Holdas, nagy, téli éjszakában: Hégi emlék» Csörgös száhkóval Yalamikor én arra jártam Holdas, nagy, téli éjszakában. Az apám még vidám legény volt, Dalolt, hogyha keresztre nézett, En meg az apám fia voltam, Ki unta a faragott képet S dalolt, hogyha keresztre nézett. Két nyakas, magyar kálvinista, Miként az Idő, úgy röpül tünk, Apa, fiú: egy Igen s egy Nem, Egymás mellett dalolva ültünk S miként az Idő, úgy röpültünk.
