Hitünk, 1975 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-01 / 1-3. szám

A zsoltár amelytől alapigénket felolvastuk, Is­ten népének egyik legrégibb ismert istentiszteleti éneke, de már mögötte van a fogság és a visszatérés élménye. A lényeges számunkra az, hogy ez egy Istenben hívő közösség, egy gyülekezet éneke. Es ennek az éneknek az első öt versében, amelye két felolvastunk, s mely a magyar agenda egyik mai napra ajánlott igéje, benne van egy egész gyülekeze­ti program Magasztaljátok az Urat... Hirdessétek a népek között cselekedeteit... és mondjátok el csodatetteit... Énekeljetek neki... Örvendezzen a szivök azoknak akik az Urat ke­resik. Emlékezzetek meg az 0 csodáiról, jeleiről és Ítéleteiről is... Keressétek az Urat és az 0 erejét... Keressétek az 0 orcáját, arcát, azazs ismerjé­tek meg Ot... Nekem az az érzésem, hogy tulajdonképen ebben az utolsóként emlitett felszólításban minden előbbi is benne van. Mindannyian ismerjük azt a fájdalmat amikor nagyon szeretett arcokat nem láthatunk többé, de e nélkül a fájdalom nélkül nem élnénk át soha annak az örömnek a mélységét, hogy más arcokat, szeretett ar­cokat, még mindig láthatunk szemből-szembe. Ezt éljük át ebben a gyülekezetben is. Évfordu­lókor visszagondolunk, emlékezünk, s már eltűnt ar­cok serege jelenik meg előttünk. Egy arc, mely komolyságával mindig azt mondta, hogy nem kell félni a nehézségektől? ha nehézségek nem volnának nem volna élet, ha egy közösségnek nincsenek nehézségei - az egyszerűen nem él! Aki- 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents