Hitünk, 1975 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1-3. szám
A zsoltár amelytől alapigénket felolvastuk, Isten népének egyik legrégibb ismert istentiszteleti éneke, de már mögötte van a fogság és a visszatérés élménye. A lényeges számunkra az, hogy ez egy Istenben hívő közösség, egy gyülekezet éneke. Es ennek az éneknek az első öt versében, amelye két felolvastunk, s mely a magyar agenda egyik mai napra ajánlott igéje, benne van egy egész gyülekezeti program Magasztaljátok az Urat... Hirdessétek a népek között cselekedeteit... és mondjátok el csodatetteit... Énekeljetek neki... Örvendezzen a szivök azoknak akik az Urat keresik. Emlékezzetek meg az 0 csodáiról, jeleiről és Ítéleteiről is... Keressétek az Urat és az 0 erejét... Keressétek az 0 orcáját, arcát, azazs ismerjétek meg Ot... Nekem az az érzésem, hogy tulajdonképen ebben az utolsóként emlitett felszólításban minden előbbi is benne van. Mindannyian ismerjük azt a fájdalmat amikor nagyon szeretett arcokat nem láthatunk többé, de e nélkül a fájdalom nélkül nem élnénk át soha annak az örömnek a mélységét, hogy más arcokat, szeretett arcokat, még mindig láthatunk szemből-szembe. Ezt éljük át ebben a gyülekezetben is. Évfordulókor visszagondolunk, emlékezünk, s már eltűnt arcok serege jelenik meg előttünk. Egy arc, mely komolyságával mindig azt mondta, hogy nem kell félni a nehézségektől? ha nehézségek nem volnának nem volna élet, ha egy közösségnek nincsenek nehézségei - az egyszerűen nem él! Aki- 4 -