Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 2. szám - I. Tóth Zoltán: Cotorea Gerontius és az erdélyi román nemzeti öntudat ébredése
/. Tóth Zoltán: Cotorea Gerontius 85 környezeti viszonyok hatnak fejlődésére. Mindeniknek valamilyen, a ma uralkodó nemzetiségitől többé-kevésbbé különböző öntudati egység, közösség az alapja, az előzménye, a kündulópontja, igen sok részben a meghatározója. A nemzeti öntudatosodás kérdése előtt tehát az általánosabb közösségi öntudat kérdése jár. AZ ERDÉLYI ROMÁN nemzeltiségi öntudat felébredésének folyamatáról mind a magyar, mind a román közvéleménynek (a tudományosnak is) elég hiányos elképzelései vannak. Mindkettő általánosságokban fejezi ki magát és a kezdetek időbeli elképzelése körül tele van tévedéssel. Mellőzve ezaikalommal a részleteket, csak néhány lényegesebb mozzanatra mutatok rá ezzel kapcsolatban. Például a közhit a román nemzetiségi mozgalom eredőjében a dákoromán kontinuitás kérdését keresi. A valóság az, hogy volt már román nemzetiségi jellegű törekvés a dáko-román gondolat első erdélyi román kifejezése előtt is, mégpedig a vallási unió megvalósításának pillanatától kezdve, I. Lipót császár politikai Ígéreteinek következtében. A kontinuitás és a román eredettudat csak egy emberöltővel később, Klein Ince püspök működése révén kapcsolódik bele a már élő mozgalomba és válik — nem most, hanem egy újabb nemzedék felléptével — az erdélyi román közösségi tudat központi magjává és a jövőre nézve meghatározójává. Az úgynevezett erdélyi triász tehát, az eddigi nézettől eltérőleg, a nemzetiségi öntudatosodás folyamatában sok szempontból inkább befejezés, mint kezdet. Klein Ince működése úgyszintén elveszti kezdeményező szerepét, ha meggondoljuk, hogy — a dáko-román elmélet bekapcsolásán kívül — egész életpályája a legokszerűbb következménye annak a császári diplomának, amelyet II. Diploma Leopoldinum néven ismerünk és amelyet I. Lipót 1701-ben az uniós mozgalom alapvetésének szánt. Ez a diploma meghatározta az egész XVni. századi román nemzetiségi fejlődést el egészen a Supplex Libellus Valachorum-ig (1791), mely hivatkozik is rá. Az unió révén a katolikus iskolák művelődési kisugárzása is korábban hatott nemzetiségi irányban, mint ahogyan ezt eddig elképzeltük. Nem Róma iskolái és antik környezete keltették fél a fiatal román papjelöltek latinságélményét, hanem Erdély és Magyar- ország közép- és főiskolái Kolozsvárt, Gyulafehérvárt, Szehenhen, Brassóban, Besztercén és különösen Nagyszombatban. Nem az itáliai, hanem a magyarhoni műmeltség volt az ösztönző, bár ezt a felismerést román részről kelletlenül veszik tudomásul. A latinság- élmény első erdélyi román kifejezői előbb erdélyi iskolákban, majd Nagyszombatban tanultak, mint maga Klein Ince és Cotorea Gerontius, akivel ez a cikk elsősorban foglalkozik. A nemzetiségi fejlődés legdöntőbb mozzanatai, mint az iskolák alapítása, nyomda felállítása, papi szeminárium létesítése, római alumnusok kiküldése és annyi más fontos tényező nem belső kezdeménye volt az erdélyi románságnak; mindez kívülről, a katolikus egyháztól, a kormányzattól, a rendektől rászabott feladat volt, aminek elvégzése természetesen mit sem von Ip a megvalósítást végrehajtó buzgó román püspökök érdeméből. Szükséges volna már egyszer részletesen ki-
