Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 2. szám - Tinódi Gábor: A délerdélyi magyarság szellemi élete
A délerdélyi magyarság szellemi élete 83 kapcsolatokat, de irodalmi, művészi értékük nem lehet. És semmiesetre sem pótolhatják a magyar színjátszást, amely 150 éven át erősen hozzánőtt az erdéljd magyarság életéhez. Épp így nem beszélhetünk magyar zenei életről sem, csaJc Aradon és Temesváron hallunk néha egy-egy művész templomi szerepléséről, de önálló hangversenyek nincsenek. Egyetlen magyar dalárda sem működik többé Romániában, a magyar dal elhallgatott dalosaink ajkán. Legtöbb eredményről a képzőművészeti életben számolhatunk be. Az aradi Népközösség képzőművészeti szakosztályának kezdeményezésére 1942-ben Aradon, majd Temesvárt, végül pedig 1943 májusában a délerdélyi művészek bevonásával Brassóban rendeztek képzőművészeti kiállítást. A brassói kiállításnak rendkívüli anyagi és erkölcsi sikere volt. Művészeink legjava munkáikat vitték el a kiállításra és a közönség boldogan érezte meg, hogy magyar művészet szól hozzá. A brassói kiállítás sikerét és jelentőségét csak az értheti meg, aki tudja, hogy egy évek óta megalázott és hallgatásra ítélt nép találkozott itt a maga életét és öntudatát hirdető művészetével. A művészek egyéni értékein túl ez maradt meg öntudatlanul is a kiállításra tóduló közönségben. A brassói kiállításnak azonban, úgy látszik, egyelőre nem lesz folytatása. A jövő nemzedéket nevelő munka azonban most is tobább folyik. Aradon és Brassóban a Népközösség rajz- és iparművészeti tanfolyamokat rendez az ifjúság és az iparosság számára. A művészeti életnek, ezeknek az ünnepi megmozdulásain kívül a szellemi életnek más eseményeiről nem számolhat be a krónikás. Ritka harmatcseppek ezek egy kiszikkadt tájon, amely sóvárogja az esőt. Elismerjük ugyan, hogy nagyobb városaink, Arad, Brassó, Temesvár legalább folyton gyarapodó könyvtáraik és az élénkebb közösségi élet révén kapnak még valamit a magyar szellemi életből, de falusi és kisvárosi magyarságunk mindettől teljesen elzárva él. A magyar nép a magyar műveltség áradásától el van rekesztve és vezetői is alig tudják, mi történik a falakon kívül, ezért nélkülözhetetlen táplálék számára minden magyar lap, minden naptár vagy könyv. A történetíró egykor majd a romániai magyar sajtónak páratlan elterjedését állapíthatja meg. Azt mutatja ez, hogy a megalázott délerdélyi magyarság a magyar szó, a magyar szellem éltető melegéhez menekül, az írott szó tiszteletét, erőt adó hitét még nem vesztette el. A gyülekezési tilalom, a társadalmi élet teljes megbénulása, a tehetetlenség és a lelkekre lidércnyomásszerűen nehezedő gondok és bizonytalanság idején a magyar betűhöz menekül a délerdélyi magyarság, az jelenti számára a magyar élet fol3d;onos- ságát, a magyar műveltség töretlen egységét. A délerdéljn magyarság közművelődési életének külön fejezetét alkotja felekezeti iskoláink küzdelme. Erről talán más alkalommal írhatunk. TINÓDI GÁBOR
