Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 2. szám - Tinódi Gábor: A délerdélyi magyarság szellemi élete
74 Tinódi Gábor tűnt, hogy íróinknak egymástól távol élése mennyire nehezíti az egységes irodalmi értékelés és irodalmi élet kialakítását. A bírálók eg3Tnástól eltérő véleményét a szerkesztőségben utólagosan egységesítették és ez nem vált mindig az értékelés javára. A pályázat eredményét a lap 1942. május 25-i és június 15-i számaiban tette közzé. Az olvasóközönség méltán várhatta volna ezután, hogy a lap a sikerültebb munkákat közölni fogja. Erre akkoriban a Déli HírJapnák lett is volna tere, mert hiszen a lap vasárnapi száma 12 oldal terjedelemben jelent meg. Igaz ugyan, hogy ebből csak két oldalt szentelt a szerkesztő a Szellemi életünk rovatnak, amelyben elbeszéléseket és irodalmi vonatkozású cikkeket is közölt, de ezt sem használta fel a pályázatra befutott jobb versek és elbeszélések közlésére. így azután a Déli Hírlap pályázata a lap irodalmi színvonalát nem emelte és íróinknak nem adott serkentést, bátorítást. Amikor később a megdicsért munkák közül egy-egy nagy időközökben megjelent, az irodalmi élet kialakulására már nem lehetett semmi hatása. A kényszerű hallgatás kínja azonban mégsem hagyta nyugodni íróinkat, ha lapjaink részéről nem találkoztak megfelelő kezdeményező, irányító szellemmel, maguk indultak meg írói feladataikat és az új életben meghagyott lehetőségeket megtalálni. A Déli Hírlap 1942. július 13-i számában Kákassy Endre körkérdést tett fel íróinknak és vallomásra szólította fel őket írói hivatásukról és a délerdél5Ü irodalmi feladatokról. Az ankét során Abafáy Gusztáv, Vita Zsigmond, Farcádi Sándor, Kacsó Sándor, Fekete Nagy Mihály, Szemlér Ferenc, Serestély Béla, Nikodémusz Károly, Horváth Jenő és Kiss Béla n5dlatkozott. A tíz erdélyi író egyöntetűen hitet tett az írói szónak a háború és a súlyos életküzdelmek közepette is meg nem szűnő örök hivatása mellett. Az írók a nehéz körülmények nyomására sem hajlandók a megalkuvásra, ragaszkodnak hitükhöz és látják az irodalom életalakító, nevelő és fölemelő munkáját. A szólni akaró írók a kereteket és lehetőségeket keresik, hogy népükhöz szólhassanak, ezért sürgetik az egymással való személyes találkozást, eszmecseréket, a Népközösség keretei között egy irodalmi szakosztály létesítését, a könyvkiadás megszervezését, folyóirat indítását, antológia kiadását. Mindezekből a tervezgetésekből alig valósulhatott meg valami az ezután következő időkben. Az utazási nehézségek és a gyülekezési tilalom miatt nem lehetett megvalósítani az egymástól távolélő írók találkozását, legfennebb az enyedi és brassói írók között vált élénkebbé az érintkezés az ősz és a tél folyamán. Tervek születtek és indultak útnak, hogy ne aludjék el egészen a magára hagyatott, megkötözött magyar szellem és a körülötte emelt falak rései között valami kiszűrődjék a magyar néphez is. 1942 októberében a Magyar Népközösség átvette a Déli Hírlapot és megbízásából dr. Puhala Sándor lett a lap szerkesztője. Ez azonban lényeges változást egyelőre még nem hozott; csak a lap vezércikkei váltak tartalmasabbakká, ellenben a lap terjedelmének korlátozása miatt november végén még a Szellemi életünk rovat is elmaradt. 1943. január 13-tól kezdve dr. Olosz Lajos neve kerül a lap
