Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 2. szám - Tinódi Gábor: A délerdélyi magyarság szellemi élete
A délerdélyi magyarság szellemi élete 73 rült csak a Bethlen-koUégiumnak Aradon egy síknyomdát vennie és az 1941 őszén végre elkezdhette a munkát. Aradon magyar kézen maradt a minorita rendház tulajdonában levő Vasárnap-nyomda, Temesvárt viszont az erdélyi róm. kát. püspökség megvette a Vic- toria-nyomdát. Az elnémult sajtó új megszólalását azonban — első ízben — nem a magyar közösség tette lehetővé. 1941 januárjában ugyanis csak a Temesvárt megjelenő Magyar Néplap kapott nyomási és terjesztési engedélyt. Ez a szegényes külsejű és tartalmú kis lap a régi esti filléres újságokra emlékeztetett. Az idegen érdekeket szolgáló lapnak Szász István volt a szerkesztője, de a tulajdonosnak, Franyó Zoltánnak, az irányítása látszott rajta. A lap legnagyobb részben csak a hírek puszta közlésére szorítkozott, de olcsósága miatt gyorsan elterjedt. A Magyar Népközösség viszont csak március közepén kapott egy napilapra engedélyt és azt egyelőre a temesvári Déli Hírlapnak juttatta, mivel Nagyenyeden megfelelő nyomda hiányában még nem lehetett lapot indítani. A külső körülmények úgy hozták magukkal, hogy a Déli Hírlap vált a magyarság egyetlen napilapjává, az erdélyi részek magyarsága hasztalan zúgolódott ezért hosszú időn keresztül. Az elégedetlenségnek megvoltak a komoly okai. A lap ugyan magán viselte a „Romániai Magyar Népközösség lapja“ hangzatos föliratát, de szerkesztője Vuchetich Endre ezt a maga elképzelései szerint szerkesztette, mivel ő volt a lap tulajdonosa is egész 1942 őszéig, amikor a Népközösség a lapot megvette. Irodalmi életünk megindítására egyetlen komoly kísérlet történt: az 1941 július 7-én decemberi határidővel meghirdetett regény, novella és vers-pályázat. A pályázatnak az lett volna a célja, hogy a kisebbségi életet kifejező munkákat hozzon felszínre. Ez a kísérlet azonban már eleve hiábavalónak tűnt, mert hiszen ilyen természetű művek a cenzúra miatt alig-alig jelenhettek meg. A bécsi döntés után megszűkült kisebbségi életben nem lehetett új irodalmi virágzásra számítani. Hiszen ezekben az években a romániai magyar értelmiség olyan súlyos veszteségeket szenvedett, ittmaradt részét pedig annyira lefoglalták a mindennapi élet gondjai, hogy irodalmi munkára alig maradhatott nyugalma. És hiányzott elsősorban az a 20—30 év körüli fiatalság, amelyből egy új irodalmi nemzedék kialakulhat. Másrészt a cenzúra szigora lényegesen súlyosbodott és így a komolyabb író-tehetségek éppen legbensőbb mondanivalóikat fojtották magukba. A Déli Hírlap irodalmi pályázata mégis nagy érdeklődést váltott ki, ezt mutatta a beérkezett munkák nagy száma, ezek között azonban igen kevés ütötte meg az irodalmi színvonalat. Legsikerültebbnek nevezhetjük a verspályázatot, amelyen néhány értékesebb költői tehetség is feltűnt, a prózai munkák legnagyobb részét azonban csak kezdetleges kísérletezgetésnek nevezhetjük. A „novellaírók“ egy-egy jelentéktelen történetnek újságcikkszerű megfogalmazásánál többre alig jutottak és elbeszélő készség alig tűnt fel egyik-másiknak a munkájában. A pályamunkák elbírálásánál ki
