Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 1. szám - Magyar Figyelő - Entz Géza: Erdélyi kastélyok
Magyar Figyelő 53 a műemlékek színről-színre látásának és személyes áttanulmányozásának szükségessége. Csakis így elevenedik meg igazán az emberi alkotás és az a környezet, melyben létrejött. Biró előadásának éppen az a körülmény adja meg elhitető erejét és meggyőző voltát, hogy belőle kiérzik az emlékekhez fűződő élményszerű kapcsolata. S ha itt-ott bizonytalanság vagy tévedés bukkan fel, alighanem arra vezethető vissza, hogy az illető műalkotást a szerző nem nézhette meg. A könyv voltaképpen sokkal többet nyújt címénél, hiszen puszta építészettörténet helyett az erdélyi főúri réteg egész művelődéséről plasztikus képet ad. Egy részletkérdést ragad meg, de azon át mélyen belevilágít abba a vidékiessége mellett is változatos, színes és a maga nemében nagyvonalú életbe, amely ezt a részletet formálta és kifejlesztette. ,,Mert a kastélyban, mint történelmi termékben, egy egész nemzet régi élete is lecsapódik, rajta hagyják nyomukat az évszázadok; gazdagságot, termő erőt, pompát, fényt, sajátos ízlést, alkotni vágyást, majd pusztítást, bukást, a harcok nyomait is megmutatja; mindazt, mit egy nép névtelen tagjai éltük munkájával összehordtak s miből urai monumentumot róttak egybe emlékeztetőnek“ (7). Ez az egyetemes szemlélet talán néhol elvonja a figyelmet a tulajdonképpeni tárgytól, de mégis teljes mértékben megteremti számára azt a légkört, melyben az alkotások távlatot kapnak és ízes valósággal telitődnek. Fussunk át röviden a könyv gondolatmenetén. A kastélyok történelmi és művelődési jelentőségének igen ügyes és hangulatos vázolása után Biró rámutat a várak és kastélyok összefüggésére, majd igen érdekesen fejtegeti azokat a technikai és szellemi feltételeket, melyek az építkezéseket mozgatták. Tömören egybesűrítve mondja el az európai stíluskorszakok erdélyi fejlődését és hangsúlyozza azoknak a helyi igények és ízlés szerint történő sajátos elváltozását. Nagyon figyelemreméltó az a megállapítása, hogy a hazai viszonyoknak megfelelően Erdélyben is a latin szellem hatása tükröződik. A renaissance és barokk olasz és francia zamata formában és ízlésben egyaránt megnyilvánul még akkor is, ha a német közvetítés különösen a XVlll. században kétségtelenül fennáll. ,,Míg a magyar haza központi és dunántúli részei, kizárólagos és erős hatása alá kerültek a dinasztikus bécsi művészetnek a kastélystílusban is; az erdélyi barokk sokkal több érintkezési pontot talált e modor ősforrásával, a franciával“ (31). Bár a császárváros ez uralkodó szerepét ilyen fogalmazásban még a Királyhágón túlra sem tartom érvényesnek, a dunántúli és erdélyi építészet szembeállítása indokoltnak látszik. E bevezetés után igen áttekinthetően rajzolódik elénk az erdélyi kastélyépítészet története. Ehhez csatlakozik az épületek szobrászati és festészeti díszítésének jellemzése. Szép összefoglalást kapunk a kastélyok berendezéséről is. A családi képek, szőnyegek, ötvösművek, üveg- és porcellán-készletek, bútorok, kandallók színes sokasága vonul fel szemünk előtt nemcsak írásban, hanem a bőséges és szép kivitelű képanyagban is. Hallunk a kastélyokat körülölelő gyönyörű kertekről, a könyv- és levéltárakról, a mindennapi élet szórakozásairól és szokásairól. S mint a földi
