Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)

1944 / 1. szám - Szabó István: A magyarság híre külföldön

Szabó István: A magyarság híre külföldön

43

való beható foglalkozásnak akkor mutatkozhatna több-kevesebb haszna, eredménye, ha a panaszos hangú tapasztalatot a derűsebbel váltogatva, de nemcsak a kívülről irányunkban elhangzott vagy elhangzó megnyilatkozásokat rakosgatnák különféle című cédulával eUátott dobozokba — bár e gyűjtemény létrehozása, amint az előmunkálatok eredményei bizonyítják, szükséges és érdekes is — hanem ugyanezt a módszert követve, egy korszerű magyar magatartásvizsgálat formájában önmagunkra, tehát befelé is alkalmaznék.

»Hírünk a világban? Ezt mindenki ragyogónak véU, gondolkodás nélkül. Amit ugyanis az egyén nem engedhet meg magának, azt a népek pironkodás nélkül űzik: nekiszabadultan magasztalják magukat, s ezzel végzetesen félrevezetik önmaguk. A népek elvárják, hogy gyermekes dicsekvésüket a világ komoly férfi-szónak, szinte tudományos megállapításnak vegye. Ha nem így történik, valósággal megdöbbennek, rosszindulatot, félrevezetést, ellenséges hírverést emlegetnek. Legtöbbször igazuk is van. Orvosságul azonban ők is csak a hírveréshez, ennek fokozásához folyamodnak. Szónokokat és betűvetőket bérelnek, akik egy-egy idegen nyelven mondják szemükbe, amit ők otthon magukról hirdettek. így épülnek azok a frázis-légvárak, amelyek összeomlása annyiszor omlaszt össze valódi érzéseket is« — írja Hlyés.

Személy szerint szégyenletesnek és megalázónak tapasztalta azt az élményt, amelyben az otthon elkapatott magyar külföldön hirünk-nevünk szempontjából részesül. Meglátása szerint „hírünk a világban riasztó, alig más, mint az »eí sagittis hungarorum«.... idején..»A vendég- és szabadságszerető, a lovagias és deli helyett n5nigaton a magyar név korcs, sunyi, hazúg, gyáva és hatalmaskodó, kérkedő és műveletlen nép-egyveleget idéz.« Első szem- pillantásra nyilvánvaló a twlzás, amellyel Illyés, bizonyos költői szabadossággal megtetézve, valószínűleg több megrázó és keserű ízt hátrahagyó, külföldi tapasztalatára visszaemlékezve, megír. Bevallott célja, hogy soraival figyelmeztesse a nemzetet, s ezt helyesen és jókor teszi. Minden külföldet járt magyarnak volt többkevesebb esetben, kisebb-nagyobb keserűségre okot adó élménye. A dolgok azonban rendkívül viszonylagosak, s ezért nem lehetünk eléggé óvatosak a tapasztalati anyag megvÍ2»gálásakor. Meggyőződésünk szerint ma, amikor a társadalmakban voltaképpen nincsenek is külön egyedek, mindenki tagja valamilyen hivatásrendi vagy pártszervezetnek, s ennek révén, illetve irányításával, valamint a modem, villámgyors információs technika segítségével, pillanatok alatt tájékozódik valamely helyzetről, s ennek nyomán »állást foglal«, nem lehet számunkra közömbös — már csak tömegüket tekintve sem — a vasutas, a hordár vagy a szállodai személyzet viselkedése- vélekedése sem.

Mégis a vizsgálatnak: — milyen esetekben válhatik beképzeltségünk, Uletve »rossz hírünk« döntően kárunkra? — felülről lefelé haladó irán3nínak kell lennie. Pontosabban: azt keU vizsgálnimk, hogy mi a helyzet ebből a szempontból a társadalom hangadó vagy éppen vezető és a nemzetközi viszonylatokat alakító, azokra döntő befolyással bíró rétegeiben. Természetes, hogy az érdekeltek szó-