Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 1. szám - Kiss Jenő: Forrongás katolikus szellemi életünkben
FORRONGÁS KATOLIKUS SZELLEMI ÉLETÜNKBEN NEM RÉG érdekes szellemi párviadalnak lehettünk szemtanúi, mely katolikus publicisták között zajlott le egyrészt a Nemzeti Üjság, másrészt a Magyar Nemzet hasábjain. A vita P. Varga László S. J. „Keresztény felelősség“ címen megjelent cikkgyűjteménye kapcsán a hivatásrendiség gondolatrendszere körül fejlődött ki s abban a Nemzeti Üjság részéről Preesz József, Ijjas Antal és Szigethy Endre vett részt, a Magyar Nemzet részéről pedig Acsay Tihamér, Gíogolák Lajos és Almásy József. A vitába utóbb belekapcsolódott Nyisztor Zoltán is, akinek állításaira Almásy József válaszolt. Ez a hírlapi csata s főként katolikus folyóiratainknak nehány ugyancsak nemrégiben megjelent feltűnéstkeltő közleménye arról ad hírt, hogy a katolikus élet „állóvize“ (ahogy a fentebbi folyóiratok egyike a katolikus közélet szellemi mozdulatlanságát epésen elnevezte), hosszas tespedés után most újra megpezsdült: a felszín alatt már régóta feszülő erők — kilépve fojtott passzivitásukból — hangos belső forrongásba mentek át. Aki tisztában van a magyar katolicizmusnak, mint nemzeti életünk egyik legszámottevőbb erkölcsi és anyagi tényezőjének egész jövő fejlődésünkre kiható fontosságával, az kétségkívül csak örvendhet e dús gyöngyözésű belső forrásnak, mely éppen korunk „forró köve“ körül, a szociális kérdés körül buzgott fel. De ugyanakkor bizonyos szorongással is tekinthet reá, mert ahogy az már ilyen vitáknál általában történni szokott: a vita hevében felszínre került sok idegen anyag kezdi a maga képére színezni át a dolgokat, sőt mi több: már-már az elvi lényeg elhomályosításával fenyeget. Valóban, amennyire szükségesek az ilyen forrongások a fejlődés szempontjából, éppen olyan veszélyesek is. Mert ahogy hoznak néha egészséges elvi tisztázódást, éppúgy hozhatják a fogalmak még nagyobb zűrzavarát, ahogy megújítanak, egységesebbé és korszerűbbé tesznek egyes esetekben, éppúgy eredményezhetnek végzetes, minden kibontakozást már csirájában elfojtó megkülönbözéseket is. Katolikus szellemi életünknek ez a belső zajlása szintén e kettős kimenetel lehetőségével indul, épp azért igen fontos, hogy jó szó, őszinte megvilágítás, pártatlan hozzászólás a dolgok további alakulását olyan irányba terelje, ami nem szétzüllesztő meghasonlások felé vezet, hanem a másik lehetőség: a lelki és szellemi megújulás felé visz közelebb. Ez annál sürgősebbnek látszik, mert a vitázók minden kétségtelen jószándéka s megújulást kereső embersége ellenére máris létrejött — igaz, már egy korábbi folyamat eredményeképpen — bizonyos megoszlás, bizonyos polarizálódás; a katolikus szellemi életen belül máris kialakult az a társadalmi küzdelmek tágabb területéről jól ismert „két oldal“, mely valami végzetes kancsalságból kifolyólag, amikor ugyanazt a célt veszi szemügyre, homlok
