Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 5. szám - Szemle - Wellmann Imre: Parasztnépünk multjának feltárása
296 Szemle PARASZTNÉPÜNK MÚLTJÁNAK FELTÁRÁSA (Befejező közlemény) N YOMON KÖVETVE parasztságtörténelmünk első másfélszázadának erőfeszítéseit és eredményeit, sorra kibontakozott előttünk a felvilágosodás eszméit hirdető történetírók, majd egy kisebb, átmeneti jellegű csoport (Podhradczky, Preyer, Péczely), azután, nagyjából a századforduló tájáig, a liberálisok s a pozitivisták munkássága. Időben a felvilágosodás hatása öleli át a legnagyobb távolságot (kb. 1720—1828); történettudományunk ekkor csak alakulóban van még, s így sokkal nagyobb hézagok ékelődnek e száz esztendő próbálkozásai közé, semhogy iskolaszerű, szerves kapcsolat fűzhetné össze őket. Egyben mindenesetre megegyezik valamennyi; abban, hogy a humánum elvi magaslatáról s a haladáis eszméjétől elbűvölten tekint a múltba — s mivel ott a természetjoggal ellenkező állapotokra talál, nem habozik öntudatosan pálcát tömi a „sötét“ jobbágysors s a hagyományos kötöttségek fölött. Ez a folytonosan visszatérő alaphang azután egyénenkint kap különböző árnyalást. Ritka kivétel, ha annyira háttérbe szorul, hogy nem torzíthatja el az egészséges történeti érzék szavát (Pfahler); többnyire, erőteljes fokozással, a felvilágosult állami beavatkozás dicsőítésébe (Jankovits), esetleg a vallási fanatizmus kárhoztatásába (Kovacsóczy) torkollik. Hasonló crescendo-val harsogja túl a szabadságeszme dübörgése a rendi felfogás gyérülő hangfoszlányait azon a kis csoporton belül, melynek munkássága a felvüágo- sodástól a liberális irány felé vezet. Valameimyi közül ez utóbbi iskola profilja domborodik elénk a legkézzelfoghatóbb vonásokkal. Megfigyelhettük a liberális történetírók hajlandóságát arra, hogy a szabadságeszme kibontakozásában lássák a história legfőbb tartalmát, s a romantikus-nemzeti köntösbe öltöztetett fejlődést a függetlenség eszményéhez mérve, teleológikusan magyarázzák. Annál idegenebb a pozitivistáktól a tények bárminő hangzatos aláfestése; végső céljuk —; exakt természettudományos törvények megállapítása révén a jelennek urává lenni — sokkal távolibb annál, semhogy továbbjuthatnának e törvények építőköveinek ; empirikusan észlelhető tényeknek összeszedegetésén. Minél több új, pozitív adatot felkutatni s szinte megmérhetően, leltározhatóan közzétenni: ez a gyakran öncéllá lett mechanikus törekvés hatja át ennek a technikai haladástól megmámorosodott kornak számos kutatóját. Äm hiába minden anyaggyüjtő buzgalom: a múlt csak nem támadt fel önmaga által; azt a jobb belátást sikerült ugyan meggyökereztetni, hogy adatok híján nem lehet történelmet írni, erőre kapott a tárgyUagosság is a liberális szubjektivitás ellenében — de túl mindezen, ott leskelődött a pozitivizmus két eredendő hibája: a kvantitatív, anyagias szemlélet s fától erdőt nem látó, szétforgácsoló specializálódás. A LIBERALIZMUS BETETŐZÉSE NEMCSAK A KÖZÖNSÉG nem tudott megbarátkozni ezzel a száraz, elvonatkozó történetfelfogással: idegenkedtek tőle azok a historikusok is, akik nem tévesztették szem elöl a történelem nevelő hatását. Hiába hangoztatta Pauler Gyula, a pozitivisták programmadó teoretikusa, hogy a matematika tudománya sem ismer szabadelvű szellemet: a liberális eszmék virágzását nem fagyaszthatták le ilyen józan, rideg fuvallatok sem.
