Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 5. szám - Bözödi György: A székely társadalom 1848-ban
A székely társadalom 18Jf8-ban 265 értesítsék a dolgok igazi állásáról. A nép egyáltalában nem volt tisztában azzal, hogy mi a helyzet, mi igaz a sokféle szállongó hírből és mit kell tenni. Már ez az előzetes értekezlet is „roppant gyűlés“ volt, és a pár nap előtti határozattal szemben elhatározta, hogy a magyar országgyűlésbe nem küld követeket, mert a rendeket talán már nem kapnák együtt, hanem bizottságot küldenek a kolozsvári kormányszékhez és főkormányzóhoz. Az unió feltett szándékuk, a nádortól és a magyar miniszterelnöktől kémek támogatást a megvalósítására, „mert reánk nézve még Metternich Bécsben s felsőbb kormányunk (a kolozsvári kormányszék) maholnap vészbedönti e hont kimagyarázhatlan késedelmeivel s veszélyes fontolgatásaival“. Szemére is vetik Kolozsvárnak, hogy Brassóban és Segesváron már szász polgárőrségek alakulnak és „Kolozsvár mozgalmasdit játszik, s megelégszik, ha Híradójának szabadabb mozgalmat ígérnek. E léha sikerre lelkünk felháborodott“. Ezt a hírt maga a Híradó közli, mert a kolozsváriak is nagy mértékben elégedetlenek voltak a kormányszék habozása és készeiméi miatt.22 Udvarhely és Marosszék közgyűlései április 4-én és 5-én egyaránt az országgyűlés összehívását és az unió kimondását kérték. Az utóbbi öttagú bizottságot választott gr. Toldalagi Ferenc főkirálybíróval az élén, hogy személyesen vigyék fel a kormányszékhez a felírást. Udvarhelyszék pedig 30 tagú küldöttséget indított útnak hasonló célból, Pálffy János és Keller János vezetésével. A küldöttség az országgyűlés azonnali összehívását követelte, hogy az uniót törvényesen kimondják és ezzel tisztázzák Erdély és a Székelyföld államjogi helyzetét. Szükség is volt erre, mert a zavar napról-napra nőtt a székely vidékeken, bár ennek egyelőre még nem volt szociális jellege, mint a vármegyékben, hanem az osztrák rendszer alóli felszabadulást szolgálta, vagy ennek megakadályozását célozta. Az események egyelőre háttérbe szorították a föld szabaddá tételével és az úrbériséggel kapcsolatos kérdéseket, az érdeklődés az új viszonyok politikai vonatkozásaira irányult. A székelységben elemi lelkesedéssel tört fel a magyarsággal való közösség érzése, ahol ezt nem akadályozta a határőrség katonai befolyása, vagy a hivatalnokok tevékenysége. S hogy ezeknek a zavaroknak egyelőre mennyire csak politikai és nem szociális jellegük volt, mutatja az, hogy éppen a vezetőréteg szította. Mint minden átmeneti korban, most is felszínre vetette az idő azokat az embereket, akik nemrég még ellenkező nézeten voltak, de most népszerűségük megmentése érdekében az új idők legtúlzóbb híveinek mutatkoztak. A Székelyföld nyugati részében olyan emberek befolyása kezdett érvényesülni, akik pár hét előtt még vagy közönyös szerepet vittek, azaz sem az új eszmék mellett, sem ellenük nem álltak ki, vagy pedig éppen a bürokrácia zsoldosai voltak és életre-halálra küzdöttek minden reform ellen. Most a dolgok fordultával olyan forradalmiak, hogy a reformok régi, hű embereinek kell mérsékelniük őket, könnyen veszélyt kelthető tevékenységükben. A reformok ilyen túlzó bajnoka lett egyszerre br. Apor György, a bécsi tanácsos fia, gr. Haller 22 u. o. 226. 1.
