Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 5. szám - Bözödi György: A székely társadalom 1848-ban
A székely társadalom 18Jf8-ban 261 felé és rendel hajlandóságot mutatnak a közmunkák felének magukra vállalására olyan formán, hogy az egyházú nemesség és a birtok- talan székelység egyformán osztozzék a terheken az adományos nemességgel.!« Az úrbérről azonban beszélni sem lehet. Marosszék rendel 1842 nyarán rendkívüli közgyűlést tartanak a zsellérek szabad költözködése, az úrbér és legelőarányosítás ügyében. Dózsa Elek örömét fejezte ki, hogy ,az ország rendel is magukévá tették Marosszék úr bér feletti véleményét és újra hangsúlyozta: az úrbért mint adóalapot a Székelyföldre behozhatónak most sem tartja és mindaddig emellett a véleménye mellett lesz, míg a Székelyföldön colo- nicatura nincs, vagy amíg a vármegyei allodiumokat is nem vonják adó alá. A parasztbirtokot a földesúr elidegeníthetetlen birtokánsuk tekinti. „Bé is tanulták már jól — írja Berzenczey László az Erdélyi Tudósítóban — Marosszék rendei ezen szókat: ,nincs colonicatura, nem kell úrbér‘, sőt oly nagyon meggyökereztetve látom, hogy munkába fog kerülni még a személyi úrbér behozatala is.“ Az úrbéri törvényjavaslatot nem akarta elővenni a gyűlés, mert az eg5Úk követ szónoklatának hatása alatt attól tartott, hogy a személyi úrbér ürügye alatt „majd beléhúzzák a rendeket az egész úrbérbe.“ Végül a rendekkel sikerült elhitetni, hogy a Dózsa-féle személyi úrbér csak magánjogi kérdés, ami nincs kapcsolatban a tulajdonképpeni úrbérrel, így aztán nagynehezen tanácskozás alá bocsátották. Ekkor a conventió szót dobta be valaki, mire úgy módosították a rendek régebbi véleményüket, hogy a Székelyföld aUodiatura. lévén, itt nincs is zsellér, csak conventionatus, nem kell tehát az úrbér. Erre már az ellenzék is megelégedett volna azzal, ha legalább a személyi úrbért kimondják, de a többség véleménye ez volt: „minek az is, midőn conventio van?“i^ A marosszéki közgyűléseken felmerült vélemények természetesen nem maradtak hatás nélkül a többi székely székekre és a rendek örömmel vették tudomásul az úrbér kiküszöbölésének jogi lehetőségét. Amint a jogi tekintélynek számító Dózsa Elek kimondta az elvet, azonnal nyomatéket is nyert s hatását meg is tette. Udvarhelyszéket kivéve futótűzként terjedt el az egész Székelyföldön és káros visszahatást idézett elő az úrbérre nézve, mely rögtön jelentkezett is a székely követek pótutasításaiban. Háromszék júliusi közgyűlésén pl. az úrbéri törvényjavaslat felolvasása előtt egy előkelő táblabíró elmagyarázta a Dózsa-elv lényegét, éles megkülönböztetést téve a vagyoni és személyi úrbér között, az elsőt a Székelyföldön, mint nemesi alapon, hontalannak nyílvánította, de megkorrigálta az elvet azzal, hogy elismerte az úrbér jogosságát az olyan birtokon, melsu’e királyi jog csúszott be; a személyi úrbért pedig helyénvalónak találta. „Azt hivők, hogy ezen átgondolt taktikára mutató általános megjegyzés után a javaslatok ügye meg van nyerve... — írja az Erdélyi Tudósító levelezője. — De az asztal felső végéről egy hatalmas »nem kell úrbér, nem ide való, tehát föl sem kell olvasni« hallaték, s egy oly zűrzavaros jeleié U. o. 337. 1. 17 U. o. 343—4. 1.
