Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)

1944 / 3. szám - Magyar Figyelő - Kossuth Lajos irataiból

180

Magyar Figyelő

zadban. Nagyot kellett hanyatlani utóbbi időkben a politikai erkölcsiség- nek ebben az Angliában, hogy már itt is akadnak, akik megtagadják a Canning idejében fennen hirdetett ama maximát, hogy a nemzetjogot a gyengénél úgy, mint az erősnél egyaránt tisztelni kell. E maxima akkoron az angol politika vezérdogmájául azon Portugállia alkalmából lett felállítva, mely úgy területi, mint népességi tekintetben csak kevéssé több, mint a magyar korona államtestének egy negyedrésze.

Az a rettenetes tan, hogy csak nagyhatalmak birnak létokkal — az ököljog tana, melyen már mégis csak túl kellene lenni az emberiségnek a tizenkilencedik században. Irtózatos tan; ellenkezik az erkölcsi világrend törvényeivel. (II. köt. 235—238. 1.)

A külvilágnak a magyar történelemben járatlanságára spekulálva, azon rágalmat terjesztik felőlünk, hogy mi magyarok egy kizárólagos indulatu uralgó faj vagyimk, mely a többi fajok elnyomására törekszik.

Azonban a felhozott tényekre azt mondhatná valaki, hogy azok megcáfolják ugyan e gyanúsítást az 1848-ki évet megelőzött időkre nézve, de a kérdés az: nem volt-e a 48—49-iki eseményeknek oly jellege, mely némileg indokolhatná a vádat, mellyel ellenségeink bérencei a világ rokonszenvét tőlünk elfordítani törekesznek?

Nemcsak nem volt, de sőt éppen az 1848—1849-iki küzdelmeink szolgáltatják a legfényesebb, a legdöntőbb bizonyságot az ellenünk emelt rágalom ellenében. Mert hát mi történt 1848-ban? Mondottam, hogy 1848-ig Magyarország alkotmánya aristokratikus jellegű volt. Alkotmányos jogokkal csak a kiváltságos osztályok bírtak; a nép milliói ki voltak zárva az alkotmányosság jóvoltaiból, nem birtak polgári jogokkal, szolga-nép voltak. Igen, de nemcsak a nem magyar fajú nép volt szolga, a magjmr is az volt, mindamellett is az volt, hogy a magyar faj Magyarországon maga egyedül jóformán többre, mindenesetre közel any- nyira megyen, mint a többi külön fajok együttesen. Mégis szolga volt! A magyar történelemnek minden időkön keresztül állandó vonása maradt, hogy valamint a ss^abadság, úgy a szolgaság sem volt soha fajhoz kötve. Volt osztály-uralom, de nem volt faj-uralom; volt nép-szolgaság, de nem volt faj-szolgaság. A magyar fajú nép sorsa egy hajszálnyival sem volt enyhébb a többi fajú nép sorsánál; a nem magyar fajú nép sorsa egy hajszálnyival sem volt terhesebb a magyarénál. Egyenlően osztotta a törvény a jogokat a kiváltságos osztályoknak faj-különbség nélkül; egyenlően terhelte a népet kötelességekkel szintúgy fajkülönbség nélkül.

Ilyen állapotban találta az országot az 1847—48-iki országgyűlés. No már, ha mi akkoron csak a magyarfajú népet szabadítottuk volna fel, a nem magyar fajú népet pedig nem; ha csak a magyart vettük volna be az alkotmány sáncaiba, a többit pedig kívül hagytuk volna, vagy legalább saját fajunk előnyére a jogokban különbséget tettünk volna: akkor igenis szemünkre lehetne vetni, hogy faj-uralomra vágytunk, hogy a nem magyar fajokat elnyomni akartuk. S ha ezek azért fogtak volna fegyvert ellenünk, hogy jogegyenlőséget vivjanak ki maguk számára, mi pedig azért harcoltunk volna, hogy a jogokat saját fajunk számára tartsuk fenn, őket pedig azokból kizárjuk: oh, akkor igenis el lehetne rólunk mondani, hogy faj-harcot vívtunk, nem szabadságért harcoltunk, hanem uralomért. Hanem mind ennek ép ellenkezője történt. Épen az képezi az 1848-iki korszak örök dicsőségét, ho^ a nemesség önként, letéve a közös haza oltárára minden kiváltságait, jogait és mentességeit, a fajkülömb- ség nélkül jobbágy népet fajkülömbség nélkül szabad földbirtokossá, szabad polgárokká tette, s önként szabad akaratból proklamálta s gya-