Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 3. szám - Mikó Imre: Eötvös és Deák nemzetiségi politikája
Eötvös és Deák nemzetiségi politikája 147 a következőképen zajlott le. A képviselőház 1868 november 14-i ülésén szerepelt a belügyminisztérium 1869. évi költségvetésének részletes tárgyalása. A költségvetés a „nemzeti szinház“ nyugdíjalapja segélyezésére és a dal- és zeneképezde támogatására 58.000 forintot irányzott elő. Dimitrievics MUos elfogadta a tételt, de ugyanakkor indítványozta, hogy a szerb nemzeti színház segélyezésére 5.000 forintot szavazzanak meg. Wenckheim Béla belügyminiszter nem fogadta el az indítványt, mert itt nem a nemzeti színház segélyezéséről van szó, hanem az ének és zene előmozdításáról, amelynek nincs nemzetisége. Nikolics Sándor, Nyáry Pál, Hrabovszky Zsigmond és Ivánka Imre a javaslat mellett szólnak, amelyet Lónyay Menyhért pénzügyminiszter takarékossági okokból ellenez. Ezután szólalt fel Deák. „Én e részben azon elvet követem ... hogy mivel én az egységes osztatlan magyar nemzetet ismerem el politikai nemzetnek, minden, ami az állam nevében történik, menjen annak nyelvén is. De hogy a színház oly politikai tér legyen, melynél ezen elvet alkalmazni kelljen, azt nem látom be. Én a nemzetiségi kérdésben sem akarok más elvet követni, mint azt, amit igazságosnak látok. Engem nem az fog vezetni ott is, hogy egyik vagy másik nemzetiség tagjai mennyire lesznek megelégedve, hanem az, hogy az igazság érzetét követvén, mennyire leszek én magam azon véleménnyel megelégedve, mely előadatik az igazság szempontjából; de sehogy sem tudom megegyeztetni az igazsággal azt, hogy az állam, mely politikai tekintetben egységes és osztat^ lan magyar állam, magára a színházra, mint a magyar nyelvet művelő s egyáltalában művelődési intézetre, egyedül és kizárólag csak egyik nyelvű és nemzetiségű nép számára költsön a közös adókból. Erre nézve én azt gondolom, hogy vagy mindegyikre, vagy egyikre sem. (Helyeslés.) Ha nem vagyunk oly állapotban, hogy valamennyire adhassunk, akkor mondjuk ki, hogy kizárólag erre sem adunk.. .“n Deák felszólalása után a Ház elfogadta Dimitrievics indítványát. Deák Ferenc a nemíKtiségi törvény megalkotása után is hű maradt a nemzetiségi kérdésben vallott elveihez s ennek klasszikus bizonyítékát szolgáltatta a képviselőház 1872 január 23-iki ülésén, az úividéki szerb gimnázium számára, bizonyos feltételek mellett kilátásba helyezett 8.000 forint segély körül lezajlott vitában. Maximovics Miklós szerb képviselő beszédébe kapcsolódva Deák a következő elvi kijelentést tette. „Azon jogosultsága minden nemzetiségnek, ha nem politikai nemzetiség is, mindenesetre megvan, hogy mód nyujtassék neki gyermekei nevelésére, kiművelésére. (Élénk helyeslés, különösen a nemzetiségi képviselők részéről.) Legyen bár az országban 300 gymnasium, legyen bár annyi, hogy minden 6-dik mértföldnyire találtassák egy, ha valamely vidéki gymnasium legalább nem kiválóan azon nyelven tanít, mely azon vidék népének nyelve; akkor kétség kívül bajos lesz a kiművelés elővitele. (Élénk helyeslés, különösen a nemzetiségi kénviselők részéről.)“ Majd arra hivatkozva, hogy a magyar tanulók is a “ Deák i. m. VI. k., 93—94. 1.
