Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 1. szám - Ifj. Takács Miklós: Külföldi könyvek a románokról
12 Ifj. Takácsy Miklós mok és olyan műveltek, mint Németország és Magyarország! A románoknak volt tehát okuk a gőgre. A nacionalizmus pedig, amely az utóbbi években fokozatosan egész Európát meghódította, Romániában is termékeny talajra talált. A román parasztság azonban, melyet vezetői évszázadokon keresztül kihasználtak, az adók megnyomorítottak, a csendőrök és a tolvajok egyrészt, a pópák másrészt kifosztottak, minden bizonnyal nem látta rózsaszínben a világot. De ők is választópolgárok lettek és ezen a címen a politikusok játékszerei, akik teletömték őket... szóval, pénz hiányában. Minden politikai párt megtöltötte a választók agyát szólamokkal az ország nagyságáról, gazdagságáról, jövőjéről, a világ előtti tekintélyéről, politikai győzelmeiről. Ez ugyan nem olyan koszt, amelytől jól lehetne lakni, de legalább kielégíti a nyomorultak étvágyát — egyidőre. Az iskolákban hasonló sovinizmus szellemében folyik az oktatás, kitörölhetetlen nyomokat hagyva a gyermekek lelkében; később, felnőtt korukban, eszükbe sem jut, hogy a beléjük nevelt dogmákat megvitassák. Ez könnyen észrevehető, ha összehasonlítjuk a fiatal nemzedéket a 40—50 évesek generációjával.“ ,,Ami a vezetőket illeti, bár látták országuk valóságos helyzetét, mégis úgy jártak, mint akiknek hivatásuk a hazudozás: lassan elhitték azt, amit a tömegnek állandóan ismételtek. Amit először meggyőződés nélkül mondtak el, sőt szégyenkezve is, amikor idegenek rajtakapták őket (ezt én is többször megfigyeltem), azt később mégis állandóan szajkózták, a naivak azért, mert jólesett beleélniök magukat, hogy ilyen nagy nemzet fiai, a cinikusak, mert előnyösnek látták a többieket erről meggyőzni.“ (80. 1.). Thomas élethű képet ad a román közigazgatásról, igazságszolgáltatásról, katonaságról, közoktatásról, a kisebbségek sorsáról stb. A valóságot írja le, azt, amit az egyes intézményekkel és az emberekkel való találkozása közben, évek hosszú során át tapasztalt. A román katonaságról megállapítja, hogy nem fejlődött lényegesen — legalábbis erkölcsi és szellemi téren — 1916 óta. „Akkor a román tábornoki kar nagy része német katonaiskolákban végezte tanulmányait, amelyek bizonyosan nem állnak alacsonyabb színvonalon, mint a franciák, ahol a román tisztek ma tanulnak. Nem ez a lényeges. Van valami Romániában, ami sohasem változik és ez a bizantinizmus s az irigység, valamint a büntetőszankciók s az áldozatvállalás hiánya. Mindaz, amit Averescu tábornagy könyvében említ. (Olvasását ajánlom katonai vezetőinknek.) Ebből megtudhatjuk, hogy amikor kinevezték őt a II. román hadsereg parancsnokává, a katonák éppen a legnagyobb rendetlenségben vonultak visszafelé. Averescu ezt írja: »A helyzet nagyon rossz. A parancsnokok szószerint félnek. Az ellenség legkisebb nyomására készek visszavonulni. Azt hiszik: háborúban lenni nem annyit jelent, mint harcolni«“ (128. 1.). „A román pópa általában módortalan és műveletlen, — írja az ortodox papságról szóló fejezetben — az ókirályságban gyakran látni rongyos, piszkos ruhában, lompos hajjal, szennyes és néha tetves szakállal, szemtelen vagy buta arckifejezéssel. Bár a románok ezt néha el is ismerik, amikor »a tetves és műveletlen
