Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 2. szám - Aldobolyi Nagy Miklós: Örmény Szamosújvár–magyar Szamosújvár
102 Aldobolyi Nagy Miklós gyűjtő monopolisztikus kereskedelmi társaság is elvitte telepét Szamosújvárról. Százezres állateladások? Risum teneatis... Az örmény polgárság lassú elerőtlenedésével tűnt el mindaz az érték Szamosújvárról, ami ezt a várost privilégizált helyzetbe hozta, a többi erdélyi város fölé emelte sok tekintetben. Az élő emberi értékek megkövesedtek, elvesztek. A kereskedelmi érzékre, kultúráló- dási készségre, nyelvtanulási hajlamra, nemes polgáröntudatra, veszélyekkel szembeszállni tudó vitalitásra és nem utolsó sorban az erős szaporodási készségre gondolunk, melyek mindegyike hiányzik aztán a világháború kitörése körüli Szamosújvárból. Járjuk végig a városka utcáit, parkját és kÖ2^etét, és győződjünk meg, hogy mi az időálló nemesveretű, klasszikus szépségű, perspektivikus szemléletű és további fejlődésre is kitárulkozó alkotás! A pompás barokk katedrális, mely a 18. század közepétől kezdve ősnémet dómokhoz hasonlóan évtizedeken át épült, tízezres tömeget tudna befogadni s nem a mai négyszázas gyülekezethez illő, a patinás polgárházak és egyes, szinte-szinte már kastélyszámba menő épületek évszázadok otthonául emelődtek s nem a mai gyorsan költöző, pozícióját könnyen feladó, az első nehézségek elől is megfutó nemzedék számára, az árvaházak, szegényház, a kisebb templomok, múzeum, mesés gazdagságú könyvtárral felszerelt régi ginmázium, sétatér, hidak, kövezet, régi közművek és annyi más: mind-mind időálló és igényességre valló alkotás. Együtt adják ezek a Kereszthegy gyü- mölcsfás-temetős domborulatával, a Kis-Szamos csillogó tükrével és a távoli szemhatáron felfehérlő Ciblessel együtt azt a bizonyos genius loci-t, melynek hatása alól még a mai vándor sem tudja magát kivonni. Pedig a dekadencia szembeötlő, néha meghökkentő. Hajdani jó családok sarja járja az utcákat toprongyos öltözetben, abnormis viselkedésével hívja fel magára a közfigyelmet. A Főtér pompás barokk hangulatába súlyos ízléstelenségek kerültek újabban, de mindenütt: építkezésben, szokásokban, népességfejlődésben, gazdasági életben, társadalmi képben megmutatkozik a roppant hanyatlás. S talán nem kereskedünk rossz helyen, ha azt a magyar társadalmat vonjuk kérdőre mind e nivócsökkenésért, amelyik soha, semmiért nem volt hajlandó igazán felelősséget érezni, s amelyik közömbösen asszimilált a béke arany évtizedeiben: nem véve át semmit az asszimilált annyi sok értékes tulajdonságából s át sem adva annak a saját kincseiből. E kincsek a Széchenyi utáni három nemzedék, majd ami utána következik fullasztó közéleti-társadalmi légkörében elsüllyedtek. Alszik, de nem álmodik Szamosújvár. Reményei alig vannak. Legfönnebb még egy közintézmény, hivatal; panaszai: hogy az állami rendszerű ötödik lakbérosztályba sorozták és hogy nincs nyolcosztályos gimnáziuma. De ezek is a hazug, öncsaló illúziók világába mutatnak. Ezekből a kívánságokból és panaszokból nem kél életre igazi fejlődés. De minek is a fejlődés egy olyan kis társadalom számára, mely szöm3Űí tagoltságában még a második világháború borzalmai közepette sem találja meg az egymásrautaltságot, az összetartozás kötelezettségét. Kölcsey „máskeblű nép“-e jut eszünkbe, ha a mai szétmarcangolt szamosújvári társadalomra gon-
