Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)

1944 / 2. szám - Aldobolyi Nagy Miklós: Örmény Szamosújvár–magyar Szamosújvár

100

Aldobolyi Nagy Miklós

sem római urbs, sem középkori német város nem volt: példátlan eset a magyar város történetében.

KICSI KÖZÖSSÉGEK ÉLETE nem tűr kísérletezést, — ha balul sikerül a próba, a közösség, mint a kísérlet alanya és tárgya, a kísérlettel együtt ér véget. A népfejlődés pedig a maga számszerűségében éppenséggel nehezen követhető folyamat kisebb körben. A kutatót lépten-nyomon megzavarja a folytonos mozgás, ide-oda vándorlás, mely nem csupán adatszerűségével, hanem dinamikus hatásával is erőszakos beavatkozásnak minősíthető. így aztán a táji és történelmi, gazdasági és biológiai tényezők annyira belejátszanak a demográfiába, hogy a kutató folytonos elhárítkozásban találja magát, kiküszöbölni akarván a „tiszta“ populativ jelenségek köréből az idegen, zavaró körülményeket. Ritka eset, mikor egy közösség oly szigetszerűen elkülönül környezetétől, hogy az érintkezés mélyreható populációs változások — összeházasodások idegen népelemekkel, elvándorlások, beköltözések — nélkül lehetséges évszázadok során. A betelepült örménység, főleg azonban a 18. század legelején önálló, korának teljes civilizációját felölelő, kultúrált, jól elhatárolt és gazdag szamosújvári lakosság kitűnő például kínálkoznak a demográfus számára. Bennünket e tiszta tudományos szempontnál melegebb-köznapibb motívumok is vezetnek, mikor megkíséreljük végignézni az örménynek indult és magyarrá lett Szamosújvár népességének fejlődését a mai város megalapításának korától napjainkig, azaz nagyjában az elmúlt kétszáz esztendő alatt.

’V

Néhol MÁR a zsenialitásba torkoló éleseszűségen és kifinomodott szellemen kívül az örmények sok gyakorlati tapasztalatot is hoztak magukkal. Ősi hazájukból ered ez az empirikus érzék, vagy a vándorlások során idegződött beléjük ? Kétségtelen, hogy úgy indították meg erdélyhoni életüket, mintha ennek a tájnak nemcsak sajátos múltjával, de még csak körvonalaiban is akkor sejthetetlen jövő jével — a nemzetiségi veszélymagokra gondolunk most — is tisztában lennének. Óvakodtak magyarok, szászok vagy románok közé keveredni: önálló települést alkottak. Előbb csak magát a várost, később azonban a hozzátartozó földeket is megvásárolták a fejedelmektől (Apafi, Lipót, Károly, Mária Terézia, József és Ferenc az örmények tengernyi kiváltságlevelében szereplő fejedelmi aláírók), azonkívül úgy elbástyázták magukat jogokkal és privilégiumokkal, hogy az aránylag békés 18. század és 19. század első fele semmiképpen sem érhetett el hozzájuk szokványos rendi, közhatalmi, beavatkozó eszközeivel. Szolgabíró, alispán, beszállásolások, gubernium, generálisok és kommissiók számára zárt város volt Szamosújvár, ha azok az erőszak eszközeivel kísérleteztek. Az örményeknek kitűnő összeköttetéseik voltak minden időTjen és tüneményes gyorsasággal jött meg mindenfa ita zaklatásra, beavatkozásra a Bécsből keltezett, áhitatos tisztelettel olvasott vagy fogcsikorgatva megfogadott parancs: Armenopolis salát törvénvei szerint, szokásainak megfelelően kormányozhatta önmagát. Nem is