Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 2. szám - I. Tóth Zoltán: Cotorea Gerontius és az erdélyi román nemzeti öntudat ébredése
Cotorea Gerontius 91 maiaktól, a Trajanustól való betelepíttetés motívumai szilárd meggyőződésként jelentkeznek itten. Figyelemreméltó a római nép és a római egyház naiv azonosítása, ami — ha általános — igen fontos tényezője lehetett a müveit románok megbarátkozásának az unióval. Ez utóbbi nem mint vallásváltoztatás, hanem mint az ősi valláshoz való visszatérés szerepel. Ez a visszatérési motívum később, Klein Sámuelnél, Sinkainál és Majornál már közönségesen vallott vélemény. Alapja az a katolikus nézet, mely az egész görög egyházat szakadárként, az egyetlen egyetemes római egyház disszidenseként bírálja el. A visszatérés gondolata megkönnyítette a Nyugat és Kelet közt tátongó hatalmas szakadék áthidalását, és igen termékeny ösztönzésnek bizonyult a román történelmi tudat megerősítésére. A származás rómaisága és a hit rómaisága így egyszerre latba vetve kölcsönösen izmosították a Traján-mitosszal a katolikus iskolákban nevelkedett román ifjak latin önérzetét. Mi sem lehetett megdöbbentőbb Cotorea és a hozzá hasonló ifjak számára, mint a kiáltó ellentét a letűnt római ősök páratlan hatalma és ragyogása és a román utódok elesettsége és műveletlensége közt. Erre valami magyarázatot kellett keresni. Cotorea meg is találta a görög nép példájában. A görög és a román nép nyomorúságának oka: a schisma, a római egyháztól való elszakadás. A megoldás is kínálkozik: visz- szatérni az anyaegyházba, amíg a kegyelmi idő tart. Cotorea megfesti a román nép eszményi képét, hozzá a vonásokat és a színeket a római néptől kölcsönzi. Azt az ideális nemzetiséget, amelyet minden nemzet megalkot magának, hogy hatalmas voltában büszkesége, gyengeségében reménysége és vigasza legyen. Az „illustratio nationis“ azonban csak nemeslevél, csak jogcím a szebb és dicsőbb jövőre, a jelen satnya, szomorú jelenségét nem tudja teljesen eltüntetni szem elől. Ezért Cotorea nem ábrázolja a korabeli román nép nyomorúságos helyzetét is, amelyből csak az unió, a római hithez való visszatérés és a tanultakra, az értelmiségre való hallgatás által emelkedhetik fel újra. Nagyon érdekes, hogy — miként a XVII. és XVIII. századi román fejedelemségekbeli krónikások — Cotorea is tisztában van az egyetemes románság népi egységével, vagyis jól tudja, hogy a Kárpátoknak mind a két lejtőjén laknak románok és persze mind Traján korabeli gyarmatosok unokáinak tekinti őket. Ez a tudat még nem nemzeti, csupán népi öntudat, a felismerés távol áll minden politikai elképzeléstől és ter- vezgetéstöl. Mint a legkiválóbb román közíró, Cantemir Demeter moldvai fejedelem, aki megállapította, hogy Erdélyt a magyarok a honfoglaláskor meghódították, azóta az övék és ezen semmi változtatni valót nem talált, úgy Cotorea is nyugodtan elmondja, hogy valamikor Erdély is román uralom alatt volt, ma azonban még a saját országának sem parancsol. A „saját országa“ nyilván Havasalja, (mely ebben az időben éppen a görögök uralma alatt nyög, Cotorea pedig éppen a görögök álnokságától félti a román »» Hronicul vechimei a Romano Moldovlahilor. Operele Principelui Dimit- rie Cantemir publicate de Academia Románá. Vili. (Gr. Tocilescu) Buc. 1901. 356.
