Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 2. szám - Zathureczky Gyula: Erdélyi szászok és magyarok
88 Zathureczky Gyula jelentene elpusztulásával — csak saját közösségében és történelmi kereteiben érvényesítheti igazán képességeit. Ezért fogódzik egész- s^es életösztönével egyre erősebben az erdélyi talajba, ezért próbáJ újra meg újra az erdélyi életközösség útjára térni« (193. 1.). Zillich Henrikkel egyetértésben Pukánszky a jövő nemzedékben látja a szászság reménységét. »Igen — írja zárószavaiban — a fiúk meg fogják találni az erdélyi életközösség nyolc század hagyományain nyugvó, újjáépült útját is!« (193. 1.) Eddig tart Pukánszky Béla könyve s a kön5^höz magához tulajdonképpen kevés hozzáfűznivalónk lenne. A magunk részéről legfeljebb azt húzzuk alá, amit Pukánszky érzékeltet: a megújhodó magyarság — bár szigorúan a maga sajátos formái között és híven magyar hagyományaihoz — lényegében ugyanazon népi és kollektív alapelveken látja felépíthetőnek a jövőt, mint a szászság, amely most a nemzeti-szocialista eszméken nyugvó nagynémet gondolat híve és hordozója. A román, uralom alatt eltöltött 22 év t^gyi és szellemi vonatkozásokban egyaránt közelebb hozta Erdély magyarságát a szászok életfelfogásához. Jobban megértettük az ő életüket, mint valaha a közös történelem során és minden bizonnyal ők is közelebb jutottak hozzánk, aminek egyébként a felszabadulás óta sok jeles és örömteljes példáját tapasztalhattuk. így jó, sőt azt mondhatjuk a legjobb reménységgel tekintünk a szász-magyar viszony további fejlődése elé, és meg vagyunk győződve arról, hogy végre is sikerül tartós és maradandó formákat találni arra, hogy az erdélyi szászság az eddigi merev és nem egyszer elutasító elzárkózás nélkül is folytathassa sajátos népi és művelődési életét, változatlanul felelve meg eredeti hivatásának, amelyet egykori királyaink az »ad retinendam coronam« szavakban juttattak maradandóan kifejezésre. Ügy érezzük, hogy a múltra ráborult a koporsófedél. Áhítattal állunk előtte és a beime eltemetett szép új virágokat hajt a szívünkben. Nyolc évszázad után talán elérkeztünk a küzdelmek és súrlódások végállomásához. Elérkeztünk talán ahhoz az állomáshoz, ahonnan már csak párhuzamosan futnak tovább a sínek a boldog,! teljes jövendő felé. Mint állam, hű polgáraink iránt magunkban hordjuk a magyar királyok védő és istápoló akaratát, mint nemzet becsüljük és tiszteljük őket s mint erdélyiek, egyek vag5mnk velük az erdélyiségben. Pukánszky könyve sok súlyos igazságával bizonyára közelebb hozott bennünket egymáshoz. Helyes azonban talán, ha nemcsak magával a könyvvel s a vele kapcsolatos saját véleménjünkkel, hanem azzal is foglalkozunk ehelyütt, hogy a könyv eddig milyen visszhangot váltott ki éppen a németség körében. Igen figyelemreméltó ezzel kapcsolatban a Deutsche Zeitung február 14-i számában megjelent reflexió, melynek szerzője Lőrénk Viktor. Lorenz sok jóindulattal tárgyalja Pukánszky kön3rvét és érté- keU aimak jelentőségét. Ügy véljük azonban — legalább is erdélyi szemmel megítélve, — hogy egyes megállapításai egyoldalúak és kissé túlságosan ragaszkodik olyan tételekhez, amelyeket a jövő érdekében revízió alá kellene venni. Végeredményében se Pukánszky nem
