Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 2. szám - Zathureczky Gyula: Erdélyi szászok és magyarok
82 Zathureczky Gyula „Azonban — írja tovább a szerző — a szászság nemcsak a nagynémet népegység egyik alkotó eleme, hanem erdélyi is... Az önálló fejedelemség korában kialakult államtudatuk azt bizonyítja, hogy a szászok is felismerték erdélyi sorsukat: ennek az államtudatnak tartalmát lényegében a mai napig Erdély és csak Erdély alkotja. Bármilyen eleven és mély kapcsolatokat tartott fenn a szászság Németországgal, tagadhatatlan, hogy államhűség szem- potjából mindég rendületlenül ragaszkodott Erdélyhez“ (7. 1.). Bevezetőjének végén Pukánszky Béla eljut a jelenhez, a népi gondolat kiteljesedéséhez. „Ma más a helyzet — írja —: tengernyi szenvedés és csapás árán megtanultuk, hogy mit jelent a népi gondolat számunkra; nincs okunk rá, hogy idegenkedéssel gondoljunk azokra, akik a múltban közöttünk ennek a gondolatnak az érvényesüléséért küzdöttek. Nyíltan nézhetünk egymás szemébe: mindkét nép megérett arra, hogy őszintén beszéljen egymás viszonyáról, még ha az őszinteség olykor fájó emlékeket érint is. Erre kötelez az évszázados múlt, kötelez a jelen, mely visszahozta közénk a szászok egy részét és kötelez a jövő, melyben a Kárpát-medence népeinek fejlődését és boldogulását egyedül a kölcsönös őszinte megbecsülés és jog^tisztelet biztosíthatja“ (8. 1.). A SZÁSZ MÚLT KÜZDELMEIN ÉS HARCAIN vezetnek végig a következő fejezetek. Megismerjük a betelepedés történetét, a szász eg^yház megalakulását, az Universitás kifejlődését, a szász jogok kialakulását, a politikai küzdelmeket az erdéljd fejedelemség korában. Feltárulnak előttünk a szászság nagy várakozásai a fejedelemség megszűnése idején s megismerjük azokat a reménykedéseket s csalódásokat, amelyek a szászságot a Habsburgokhoz fűzik. Vészteljes, nehéz idők. A szászság magába zárkózik, bevonul privUégiu- mainak bástyái közé, a német birodalom felé tekint s nem ismeri fel a magyarsággal közös sorsot és küldetést. Valóban igaza van Bleyemek, »lelkileg irredenta«. Ilyen elzártságban, a lassú gazdasági, népi és szociális pusztulás állapotában, a Habsburgokba vetett bizalom illumójában találja a szászságot az Eimópát megmo^ató nagy áramlat: a népi megújhodás kora. A XIX. század első évtizedeit ezek az eszmék s mozgalmak töltik meg. „A szászság és magyarság voltaképpen sohasem haladt ann3Üra e^ úton, mint amikor legjobb fiai tudásuk javát szentelték népük jövőjének biztosítására. De nem is kerültek soha annyira élesen szembe egymással, mint ekkor: a magyarság hatalmas építő munkájában, az igazi nemzettéválás mindent átjáró lázában szükségképpen gátnak látta a privüégiumokba burkolózó, mindinkább elkülönülő szász néptestet, a szászság pedig éppen ebben az elkülönülésben látva boldogulásának biztos zálogát, ennek megszilárdítására fogott — a magyarság példáját követve — belső reformmunkába“ (115. 1.) ... „A szászmagyar viszonyban — írja tovább a szerző — minden feszültség ellenére még jóidéig inkább az összetartó, mint a bontó erők érvényesültek. Súlyosabbra fordult a helyzet, mikor az országgyűléseken fellángolt a nyelvi harc“ (123. 1.). .. „Egységesen, népi öntudatában megerősödve, tele hittel és önbizalommal halad a szász nép
