Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 2. szám - Zathureczky Gyula: Erdélyi szászok és magyarok
Zatkureczky Gyula: Erdélyi szászok és magyarok 81 újságcikkek, majd a kisebbségi időkben főleg Kós Károly helikoni írásai mutatták be számunkra anyanyelvűnkön a szász kérdést. A többi, amit felőlük tudunk, heves viták pattanó szikráiból, a napi politika ferde tükréből, egy önmaga felé fordult nép komor elzárkó- zottságából szűrődött gondolatainkba. Nem látjuk jól a szászokat s ők nem látnak jól bennünket. A jóakarat, a szándék egyformán erős mindkét fél részéről arra, hogy erdélyi testvériségben egyesüljön, a magyar állam atyai ölén, de az egymás felé tárt karok mindég lelankadtak az ölelés előtt, az egymás felé nyújtott kezek sohasem fonódhattak örök barátságban s testvériségben össze. Miért? Miért? Kérdjük mi s kérdezik ők. Ezekre a miértekre igyekszik, sokszor jó sikerrel választ adni Pukánszky Béla. Talán érdemes ehelyütt is nyomon követni az ő gondolatmenetét s mondataiból idézve ismertetni a művet. A KÖNYV „ÜTRAVALÖ“ CÍMŰ ELSŐ FEJEZETÉBEN plasztikusan festi a szerző, hogy miképpen vélekedik egymásról a magyar s a szász. „A szász »más«, mint a közöttünk élő többi német. Ebben a »más«-ban aztán mindenki könnyen megnyugszik és a társaság napirendre térhet a tárgy fölött“. A szászok »szeretetreméltóaknak« mondanak bennünket, de Meschendörfer így fogalmazza meg ezt a szeretetreméltóságot: „A magyar ember szeretetreméltóan elevöi, örökké szikrázó tűzijáték, akárcsak előkelő francia sógora; nem olyan okos és művelt, de becsületesebb, kevésbbé elhasznált, naivabb és egészen gyermekes, ha rögeszméjéhez, a piros-fehér-zöld glóbushoz nyúlnak. S ebben megint szinte ikerként hasonlít előkelő rokonához, aki egész Európát kék-fehér-pirosra szeretné mázolni“. Pukánszky ezután annak a bizonyos »más«-nak a meghatározásához nyúl biztos s bátor kézzel. „A szászok önszemlélete — írja — nem maradhatott mentes bizonyos egyoldalúságtól. A szász történetírás középponti gondolata kezdettől fogyva az »anyaországgal« való szellemi egység tudata és törekvése mindég az, hogy ez a tudat a történelmi fejlődés szétágazó részjelenségeiben is világosan bontakozzék ki az olvasó előtt“ .........,Kétségtelen, hogy ennek a szemléletnek megvan a maga jogosultsága: A szász népiség és kultúra valóban mindenekelőtt annak köszönheti csodálatos zárt egységét, hogy állandóan kapcsolatban állt Németországgal, mindig élénk fogékonyságot mutatott az anyaországból jövő ösztönzések iránt“... „Bleyer Jakab, a magyarországi németség egyik tiszta látású vezére, a magyar-német viszonjn-ól elmélkedve találóan úgy jellemezte a nagynémetség tudatán alapuló szász közösségérzést, hogy a szászok »lelkileg irredentisták« voltak, sohasem tekintették magjukat igazi hazai németeknek, sohasem nevezték magukat »Deutsch Ungar«-ok- iiak és megállapította, hogy a magyar-szász viszony — ellentétben azzal a kapcsolattal, amely a magyarországi németség többi részével fennáll — sohasem volt igazán meleg és bensőséges. Igen — írja Pukánszky — itt van egyik nyitja annak a »más« érzetnek, annak az idegenkedésnek, mellyel mindég találkozunk, valahányszor a cipszerekről, hiencekről vagy »svábokról« a szászokra terelődik a beszéd“ (6. 1.).
