Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 12. szám - Csekey István: A százéves „Szózat” és a külföld
720 Hungarus Viator rok írók fantáziáját azonban élénken foglalkoztatják, nem is any- nyira Erdély, mint a furcsa, kétkulacsos erdélyi fejedelmek, az er- délsd udvar, ahol Kelet és Njnigat olyan sajátos módon találkoznak. Azonkívül Lengyelország is foglalkoztatja a spanyol fantáziát, nemkülönben az erdélyi fejedelmek lengyel trónra emeltetése. SPANYOL-ROMÁN KAPCSOLATOK ÉS A MAGYARSÁG A MÚLTAKRA VETETT FUTö PILLANTÁS után azonban térjünk vissza a jelenhez, mert különösen spanyol-magyar-román vonatkozásban akad említést érdemlő dolog. A román kulturpropaganda hispániai munkásai ugyanis kevésbbé nemes eszközökkel igyekeznek meghamisítani Erdély történelmét és a spanyol irodalom erdélyi vonatkozásait. Kezük messze elér s befolyást gyakorolnak olyan szerzőkre is, akiket a legnagyobb tudományos tekintély övez. Ebből érthető, hogy mihelyt ezek a spanyol tudósok erdélyi témához nyúlnak, tárgyilagosságuk rögtön csorbát szenved. Ilyen szempontból elsősorban a már említett Joaquin de En- trambasaguas madridi egyetemi tanár egy tárcájára kell utalnunk, amely a madridi Falange-napilap, az „Ahriha“ hasábjain jelent meg pár hónappal ezelőtt. A tudós szerző számos tudományos folyóirat szerkesztője, jeles irodalomtörténész és Lope de Vega-specialista, akinek minden írására felfigyelnek tudományos körökben, még akkor is, ha napilapba ír. Cikkének címe: Lope de Vega y Rumania. A jeles szerző elhallgatja, hogy Lope számos darabjában foglalkozik Hungriával és Transilvaniával, és csupán az 1600 körül íródott El prodigioso principe Trasilvano c. drámát említi fel. „Lope de Vega nagyon jól van informálva a román országokról — írja — valamint ezeknek a hitetlenek ellen folytatott háborúskodásáról.“ A dráma a ,,román történelem egyik legfontosabb pillanatát választja tárgyáúl és nagyon pontos arcképet fest Vitéz Mihálsról, akinek szigorú alakja annakidején az egész keresztény világra mély benyomást gyakorolt és azt lelkes lázba hozta, mivel a keresztény világ a félhold teljes leveretését áhítozta.“ Entrambasaguas felpanaszolja azután, hogy Lope Báthory Zsigniondot teszi meg a Tágovis- tenél és Giurgiunál aratott győzelmek hősévé Vitéz Mihály helyett. Majd mindjárt az oláh vajda Lope által megrajzolt arcképére tér át, amelyhez szerinte Sadeler Egyed holland rézmetsző képéből merítette az inspirációt a nagy spanyol színműíró. Véleményem szerint a leírás teljesen a korabeli bárok kaptafára készült és a megszokott keretben mozog. Számos hasonló portré-sablónt idézhetnénk akár magától Lopetól is hősei dicséretére: „Tüzes, szélesvállú, fejjel ma- gasb mindeneknél, szeme nagy, széles a homloka, a haja göndör (ez még ma is így felel meg a spanyol férfi-szépségeszménynek), crra hosszú és élesmetszésű, szemöldöke összenőtt, szakálla borzas, arcszíne sápadt és napégette, jó gyalogos, kiváló lovas, a csatában mindig elől támad és legmesszebb hatol az ellenség közé.“ Vagy vájjon nem közhely-jellegű-e a leírás további része is, amelyből megtudjuk, hogy a fejedelem nem használ illatszert, borjúbőrcipőt visel,
