Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 12. szám - Csekey István: A százéves „Szózat” és a külföld
Spanyolország és Erdély 721 fegyveresen alszik, ruhája gombjai acélból vannak és kemény fekhelyen alszik? Ehhez a „portré“-hoz bizony semmi szükség nem volt semmiféle rézmetszetre és pusztán azt a célt szolgálja, hog^y a darab hősét mint jeles vitézt mutassa be. A sablón akkor is sablón marad, ha Báthory Zsigmondra vonatkoztatjuk, vagy pedig Vitéz Mihályra, aki Entrambasaguas szerint „első Ízben teremtette meg a i’omán nép politikai egységét 1600-ban.“ (Igaz, hogy itt a szerző óvatosan és nyilván az erkölcsi felelősség elhárítására megjegyzi, hogy adatait „el gran poéta Áron Cotrus y el ilustre profesor Alejandro Busuioceanu“ — a madridi román követség sajtó-attaséja — adta meg neki.) A nagyromán propaganda hagyományos állítása ez, amelyet magyar tudósok és publicisták már elégszer megcáfoltak. Román informátorai persze azt sem közölték a jóhiszemű spanyol professzorral, hogy Vitéz Mihály mindössze tizenegy hónapig (1599 októberétől 1600 szeptemberéig) volt Erdély birtokában, hogy hit- szegően ide-oda ingadozott Bécs, az erdélyi fejedelmek és a török között, hogy a Lope drámájában is említett cálugáreni ütközetet már elvesztette, és hogy csupán Király Albert székely puskásainak utolsó percben történt megérkezése mentette meg a csatát, hogy a Lope által megénekelt Báthory Zsigmond jótevője volt: neki köszönhette életét, miután elődje halálra ítélte s Báthory Zsigmond sztambuli ajánlása segítette a trónra. Arról ne is szóljunk, hogy megtámadta és megölette Báthory Endrét, akinek pedig hűséget esküdött, és hogy „Nagy-Románia“ állítólagos első megalapítója nem volt képes rövid uralkodása alatt megállítani a havasalföldi fejedelemség rohamos hanyatlását. Azt azonban helyre kell igazítanunk, hogy Báthory Zsigmond „mindössze másodrendű szövetségese“ lett volna Mihálynak, mint azt Entrambasaguas teljesen tévesen állítja. Általában, a tanulmány olvasása után azt kellene hinnünk, hogy a szóbanforgó darabban szereplő „Transilvania“ román terület, Entrambasaguas dolgozatában az erdélyi fejedelemség magyar jellegéről szó sem esik, és a tájékozatlan olvasónak azt kell hinnie, hogy Mihály erdélyi fejedelem volt. Azt, hogy Lope Magyarországgal jóval többet foglalkozott drámáiban, mint Valaquiaval és Moldáviává!, ugyancsak kegyesen elhallgatja a szerző, és így azt a hitet kelti olvasóiban, mintha Lope érdeklődése az európai Kelet irányában mindössze — Vitéz Mihályra szorítkozott volna, jóllehet maga említi, hogy a spanyol „főnix“ éppen magyar fejedelmet, Báthoryt tette meg műve hősévé. Felettébb sajnálatos, hogy ilyen kiváló spanyol irodalomtörténész válik, akaratlanul is, a nagyromán politikai propaganda nyilván jóhiszemű áldozatává. Az idézett cikkből megtudjuk különben azt is, hogy a románok milyen szorgosan ápolják a Lope de Vega-kultuszt. Megalapították az Asociación Trajano-t, mint spanyol-román kultúregyesületet: Entrambasaguas megemlíti, hogy Giuglea, „catedrático de la Uni- versidad de Cluj“ — hol volt már a cikk megírásakor a román egyetem! — lefordította a nagy spanyol író Sevilla csiTlaqa című drámáját, amelyet a román Nemzeti Színház be is mutatott, valamint más román hispanológusok, elsősorban Popescu-Telega munkásságát is részletesen ismerteti.
