Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 11. szám - Csizmadia Andor: Szociális város – szociális Kolozsvár
SZOCIÁLIS VÁROS — SZOCIÁLIS KOLOZSVÁR Az ELMÚLT SZÁZADOK VÁROSI KÖZIGAZGATÁSÁNAK aligha kellett síiociális kérdésekkel foglalkoznia. A középkori városi lakosság: a polgárság társadalmilag egységesebb volt. Közös privilégium, közös jogok kötötték össze a polgárt a polgárral. Olyan mélyreható gazdasági különbségek nem voltak közöttük, mint ma, vagy ha voltak, a legszegényebb polgárnak is lehetősége volt arra, hogy az előírt inaskodás, legénykedés és az elengedhetetlen remekelés után céhtaggá válván, gazdaságilag is megerősödjék. Az aránylag egységes polgári rendnek megvoltak a maga szociális törvényei a céhek szabályzatában, ahol a bajbajutott mesterről, az elhunyt mester családjáról messzemenőleg gondoskodtak s a városnak nem keUett szociális kérdésekkel mélyrehatóbban foglalkoznia, azokat a jól szervezett társadalom önmaga igyekezett megoldani. A céheken kívül a tulajdonképpeni szegényügyet az egyházak látták el s a szegények gondozását, gyógyítását végző ispotályok többnyire egyházi kezelésben voltak, mint a kolozsvári Szent Erzsébet- vagy Szent Lélek-, Szent Lázár-ispotályok. Ha az egyházak e szükségletek kielégítéséről nem gondoskodtak, csak akkor lépett fel a város a segítés középkori szociális elve alapján s gondoskodott egy-egy ispotály fenntartásáról. A középkort követő századok a polgári társadalom egységének szétbomlását eredményezik. Maga a városi lakosság sem áll már egységesen polgári elemből, mert — különösen a háborúk következtében — kénytelen befogadni a behúzódó nemességet, a várvédelem katonai elemekkel tarkítja az addig meglehetősen egységes városi lakosságot s az élet örökös változása maga után vonja szökött jobbágyak, hontalanok, proletársorba jutott páriák meghúzó- dását a biztonságot njníjtó falak között. A társadalom a város falain belül is egyre differenciálódik, hisz magában a polgárságban is mérhetetlen távolság van a patrícius családok hatalma és gazdagsága s a velük esetleg ugyanegy céhbe teirtozó egyszerű kétkezi munkások anyagi viszonyai körött. A társadalmi különbségek természetes feszültséget eredményeznek. Ennek enyhítésére már nem elégséges a középkor kari- tásza, sem az újkor emberiessége, nem elégséges az egyházak ereje, még kevésbbé a testületek szociális támogatása, mert ezek az új proletárok legnagyobbrészt nem is tartoznak semmiféle testületbe. A városok még nem törődnek a szociális kérdésekkel, bár a felvilágosult állam már kezébe veszi a szegén3Úigyet, de ezt jórészt rendészeti kérdésnek tekinti. Szociális téren a jobbágyság felé fordul. Nálunk is a Mária Terézia óta egyre gyarapodó urbáriumok biztosítják a földművelő lakosság emberséges életét. A kővel kerített városok barokk házaiban lakó, ipart s kereskedést űző lakosságot e rendelkezések kevéssé érintették. A városi szociális feszültséget néhány szegényügyi intézmény fenntartásán kívül maga a városi hatóság aligha igyekezett leve-
