Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 11. szám - Miles Transylvanicus: A román lelkiség alakulása a bécsi döntés óta
A román lelkiség alakulása a bécsi döntés óta 669 nyező, egy nép géniusza azonban az alkotás elvének alapján és jegyében tör a csúcsok felé . . . Sajnálatunkra az ortodoxia és a románság között nem tudjuk meglelni azt a szükségszerű és kizct- rólagos kapcsolatot, amelynek létezését nem csupán azok hirdetik, akiknél ez a vélemény természetes és nem meglepő, hanem egyes szellemi és irodalmi körök is ... Az ortodox doíctrina a Vili. században már tökéletesen megszilárdult, önmagának elégséges, kerek világot foglalt magában és nem tűrt semmiféle lényeges hozzátételt. Bélöle később sem problémák, sem főbenjáró megoldások nem születtek . . . Zárt rendszert képviselt. Eképpen az ortodox felfogás sokszáz év óta védekező gondolkozásra van ítélve. Ügy védekezik más metafizikai felfogásoktól, ahogy tud, gyakran nagy ügyességgel. Európa lelki térképén Románia közvetítő helyet foglal el két kultúra: a csontozatában teljesen kifejlődött, lehetőségeiben megválósült, a múlthoz tartozó, de a délkeleteurópai •népek szellemiségében lelki állapotként tovább élő bizánci kultúra és a nyugati népek kultúrája között, amely utóbbi, véleményem szerint, az eddigieknél is magasabb csúcsokra fog hágni. A román bölcseletnek, anélkül, hogy elszigetelődnék, az emlitett két kultúrával szemben meg kell őriznie alkotó kezdeményezéseinek függetlenségét." ÉS A HELYES SZEMLELET? Lesznek talán román oldalon, akik ortodoxellenes elfogultságot olvasnak majd ki igénytelen, sok tekintetben hézagos tanulmányunkból. Az ilyen feltevések ellen természetesen nem tudunk védekezni. De nem is akarunk. A kérdések túlnőtték a klerikális érzékenység kereteit s jelentőségük felmérése szempontjából igazán nem lenne lényeges az a vallomásunk, hogy az ortodox egyház iránt ugyanazt a tiszteletet érezzük, mint amely magától értetődően kijár az isteni tanításokat őrző és ápoló többi egyháznak. Politikai és társadalmi kihatásait vizsgáltuk és nem dogmatikai rendjét. Különben — mint láthattulc — román bírálói is ezen az alapon próbálják megjelölni a modem Románia nemzeti és ortodox szimbiózisának káros összenövéseit. S ki tudja, nem éppen az ortodox egyház fogja-e elsősorban hasznát látni a román bölcsészet kritikai irányzata által megindított belső erjedésnek? Igazi szerepének felismerése, megszabadulása hatalmi vágyaitól, a hívságos földi dolgok fölé emelkedése mindenesetre hamarabb hozhatja el a román ortodoxia újjászületését, mint a közéletre alkalmazott kényszerzubbony vagy az „istenlátó“ juhpásztor nyolchengeres luxuskocsija. Azok elé pedig, akik illetéktelen beavatkozást emlegetnek, e térség elszakíthatatlan népi kapcsolatait állítjuk. Azt a vérségi, kulturális és gazdasági összefüggést, melyet kendőzetlenül tár fel a múlt s méginkább a jelen. Számunkra, magyarok számára nem közömbös az, hogy milyen irányban halad és fejlődik a román élet, aminthogy a románság sem szemlélheti érdektelenül a magyar célok, tervek és eszmények rajzását. És ha így fogjuk fel helyzetünket és sorsunkat, s hivatásunkat e helyzet és e sors összhangra törő
