Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 11. szám - Miles Transylvanicus: A román lelkiség alakulása a bécsi döntés óta
A román lelkiség alakulása a bécsi döntés óta 659 ségtudat, amelyet lelkűnkből immár semmi nem ölhet ki. bőven kárpótol az említett fegyverek okozta karcolásokért. Talán eljön az idő, amikor a közös szenvedések gyehenna- tüze értőbbé és látóbbá puhítja majd az „apage satanas“ megkövesedett magatartását. Ám addig is szembe kell néznünk a valósággal. Fejünket nem rejthetjük sem a homokba, sem a fellegek közé, ^ikor azt látjuk, hogy egy velünk végzetes összefonódottságban élő nép, melynek — és ezt a történelem hangsúlyozza — nagyobb szüksége van mireánk, mint nekünk őreá, a hamleti szituációk mai idején irányított sajtóban és irodalmában tervszerű következetességgel a magyar történelem ama lapjait pécézi ki, amelyekből izgatási anyag adódik bizonyos politikai elgondolások számára. Nap mint nap idézeteket, hivatkozásokat és jelmondatokat olvashatunk, és jó ha azokat eszünkbe véssük mi is, mint például a román királyi posta erdélyi vonatkozású emlékbélyeg-sorozatának a balázsfalvi Barnutiutól vett jelszavát: „Vagy mi, vagy ők!“ Figyeljünk csak jól oda Take Jonescu újból forgalomba került elméletére is: „Vagy a magyarok a Kárpát ormán, ahonnan uralmukat fölénk terjeszthetik, vagy mi az erdélyi várban, ahonnan urai lehetünk a magyar alföldnek. Másképpen nem lehetséges.“ Ugyanezt a gondolatot leljük fel Papiu Ilarian politikai elmefuttatásában, melyről nemrég cikkezett egy bukaresti újság: „A Kárpátok az egész Románia védelmezői. Az erdélyi fensík Dácia központja, és központ lévén, uralkodik a bánsági és bihari síkság felett egészen a Tiszáig, valamint Moldva hegy-völgyei és a Havasalföld felett.“ említettük 'előbb, hogy a bécsi döntés utáni román közfelfogás mily könnyedén igyekszik szabadulni az állam rákfenéjének tekintett kisebbségi kérdés gondjától. Ma már ott tartunk, hogy a hangadó román nacionalista gondolkodás csak lakosságcserével tudja elképzelni az erdélyi kérdés megoldását, azaz pontosan: részben lakosságcserével, részben a román eredetűnek tekintett szé- kelység „visszarománosításával“. Erről legutóbb a nagyszebeni „Transilvania“ májusi számában olvashattunk igen őszinte sorokat. (,,Semmilyen áldozattól nem szabad visszariadnunk, hogy az első alkalmas pillanatban a székelyeket visszavezessük román nyelvükhöz és hagyományaikhoz“.) A szászokról és svábokról egyelőre — érthető okokból — csak burkoltan esik szó, bizonyos azonban, hogy számukra sem tartogatnak különb sorsot. A mindennapok tényei beszélnek erről. Tudjuk, hogy a románok és az erdélyi németek között az ehnult századok folyamán sohasem fejlődött ki meghittebb viszony. Az érzelmeknek ezen a kikristályosodott állapotán Románia legutóbbi külpolitikai tájékozódása sem tudott változtatni. A vezetést mindinkább az a fiatal román nemzedék veszi át, amelynek hatalmasan megnőtt a politikai és gazdasági étvágya s az erdélyi németben, akárcsak a magyarban, az ,,őslakó“ románság érvényesülését akadályozó idegent lát. Mértéktelenül felfokozott igények ütköznek bele a német kisebbség gazdasági berendezkedésébe. A zsidótla- nítás politikája soha nem álmodott jövedelmeket hullajtott a ro
