Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 11. szám - Miles Transylvanicus: A román lelkiség alakulása a bécsi döntés óta

A román lelkiség alakulása a bécsi döntés óta

655

míg Brassóban a Slavici harcait idéző „Tribuna“ ül be a megszüntetett Brassói Lapok szerkesztőségébe és nyomdájába. Másutt is új napi- és hetilapok indulnak menekült újságírók vezetésével, s hol van még az átmenekített egyetem és kereskedelmi akadémia, az Astra és a különböző egyesületek, melyek nünd az erdélyi román irredenta ébrentartásában látják legfőbb hivatásukat! Egész gépezet lendül mozgásba. Szulejmánként lóra ültetik ismét az utóbbi 25 évben annyiszor kimúlt és aimyiszor feltámasztott „Gazeta Transil- vaniei“-t, Bari^iu 1898-ban alapított lapját, mely léte tényével (a román nyelvterület legelső újságja!) cáfolja azt, amit hasábjain új gazdája, az Astra hirdet: a magyaroktól szenvedett kulturális elnyomatást. Egész oldalakat tölthetnénk meg e harci vonal különböző erőd-állásainak, futóárkainak és róka-lyukainak ismertetésével.

Mintha ama régi színjáték zajos röprizének lennék a tanúi! Mert nem új sem a hang, sem a díszlet, sem a modor. Jellegzetes pózirodalmat hív elő a honfibú; nincs aki ennek az irodalomnak művészi hitelességét Gogához vagy Cosbuchoz mérhető tehetségével fémjelezné. Rebreanu az egyetlen, aki mondhatna még valamit, de ő nyilván elmondotta már, amit akart, kissé egyenetlenül ugyan és nem mindig a művész szavával. A régiek közül még itt lenne Agárbiceanu, ám az ő ódon dilettantizmusa inkább múzeumi tárgy, mint eleven és ható erő. A fiatalok között az igazi tehetségek érdeklődése másirányú. A zajosak, szervezkedők, csoportokba verődök, az országot társasgépkocsikkal járók és irodalmi estélyek örvén agitációs összejöveteleket rendezők csaknem kivétel nélkül azokból kerülnek ki, akik komoly folyóiratokban alig juthatnak szóhoz. Különös iróniával (s a mi erdélyi életünkre oly jellemzően!) hat, hogy az új román irredenta költészet legeredetibb és legtöbbet ígérő tehetsége — magyar származású. Igazi nevét (Asztalos) természetesen írói név mögé rejti.

Miről szólnak e költemények és prózák? Szólnak a román nép dicsőséges származásáról, a dák hősiességről, a római örökségről, az erdélyi románság „évezredes szenvedéseiről“, az erdélyi román múlt nagy eseményeiről, a magyar „járomról.“, a feleki határról, a széttépettségről, a rövidesen elkövetkező visszatérésről, a bosszúról, a „román nosztalgiák városáról“: Kolozsvárról és az új országról, mely szebb és nagyobb lesz a réginél. Megindító képeket festenek az északerdélyi románság képzelt szenvedéseiről, ugyanazzal a romantikus színezéssel és szónoki modorral élvén, mely annyira jellemezte Gogát. Mondhatni valamennyien Goga hagyatékából élnek, mert élni csak kell valamiből, ha nincsenek új nagyok, akik történeti élményükhöz megfelelő formát és témakört teremtenek. Nem szabad viszont figyelmen kívül hagyni azt sem. hogy az agitációs gépezetet hajtó vágyak mélyén végső elemzésben a történeti ismétlődések reménye izzik; a bufteai békét követő Trianon emléke telepszik a lelkekre s e szuggesztió vajmi kevés szerepet hagy a saját lábán járó és saját szemével néző eredetiségnek.

Külön tanulmányt igényelne a történelemből táplálkozó új román irodalom bemutatása. Nyomát sem találjuk benne a reális ábrázolásnak és kritikai szemléletnek. Önkéntelenül Jókaira kell gon-