Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 10. szám - Makkai László: Román történetírás a két világháború között

Szemle 643 történeti kérdések iránt is.s^ Ide vonhatjuk a sok tekintetben még kez­detleges, módszeri problémákkal küzködő, de nehány értékes eredményt máris felmutató jogtörténeti kutatásokat.ss A hadtörténet terén Rosetti Radu tábornok tanulmányai hoztak új eredményeket.«« IRÁNYOK ÉS KUTATÓK lORGA HATASA tartósabban a románság nyugati és bizánci kapcso­latainak tanulmányozásában mutatkozik meg, az ö irányításának tulaj­donítható egyrészt a kutatók erőteljes francia orientációja (feltűnően sok a francia nyelven megjelent és francia vonatkozású dolgozat), másrészt a témakörök megválasztása. Bizantinologiai vonatkozásban min­denekelőtt Brátianu I. Gheorghe ia§i-i egyetemi tanár munkássága hozott új, jelentős eredményeket. Bizánci társadalom- és gazdaságtörténeti ta- nulmányai,«’ de főként a feketetengeri középkori olasz kereskedelem múltjára vonatkozó publikációi«« az elmúlt két évtized román történet- írásának legjavához tartoznak és mind dokumentációjuk, mind koncep­ciójuk, mind előadási formájuk tekintetében kiemelkedő történetírói kva­litásokat árulnak el. Családi hagyományai (atyja és nagyatyja évtizede­ken keresztül Románia miniszterelnökei s kül- és belpolitikájának irá­nyítói voltak) a legújabbkori román történelem kérdéseihez is vonzották, idevágó dolgozatai az európai diplomáciatörténet alapos ismeretét tükrö- zik.89 Sajnálatos, hogy ez a kitűnő történetíró olyan területre is elkalan­dozik. ahol nincs otthon és a dáciai román kontinuitás kérdését kellő bizonyító anyag nélkül, szellemes képzettársításokra és intuitiv, de helyt nem álló meglátásokra alapozva akarja az idegen közvélemény előtt a román hivatalos politikai álláspontnak megfelelően beállítani egyik leg­utóbbi könyvében.'^« lorga másik kedvenc tárgyával, a kereszteshadjára­P. Poni: Statistica ráze^lor (A szabad kisbirtokosok összeírása). Buc. 1921. — G. Zane: Economia de schimb in principatele románé (A cseregazda­ság a román fejedelemségekben). Buc. 1930. — V. Papahagi: hes Roumains de l’Albanie et le commerce vénifien aux XVIIe et XVIIIe siécles. Paris, Buc. 1931. — E. Pavlescu: Economia brealelor in Moldova (A céhrendszer Moldvá­ban). Buc. 1939. stb. *5 S. G. Longinescu: Pravila lui Alexandra cél Bún (A. c. B. törvény- könyve). Buc. 1923. — St. Gr. Berechet: Procedura de judecatá la Slavi Románi (A bíráskodás folyamata a románoknál és .szlávoknál). Chipnäu, 1926. G. Potino: Contribution á Vétude des origines de l’ancien droit coutumier rou- main. Paris, 1925. — I. Peretz: Precis de istoria dreptului román (A román jog történetének vázlata). Buc. 1931. — D. C. Árion: Cnejii (chinejii) románi (A román kenézek). Buc. 1938. stb. Studii asupra chipului cum se fáptuia rázboiul de cätre ^tefan cél Maré (Tanulmányok S. c. M. hadviselési módjáról). I—V. Buc. 1923—1927. — Evo- lutia mijloacelor ji o chipului de fáptuire a rázboiului dupá moartea lui §tefan cél Maré páná la a lui Mátéi Basaráb (A hadviselés módjának és eszközeinek fejlődése S. c. M. halálától M. B. haláláig). I—V. Buc. 1923—27. — Essais sur Vart militaire des Roumains. Buc. 1935. »7 Servage de la glébe et régime fiscal. Essai d’histoire comparée roumaine, slave et byzantine. Paris, 1933. — Privileges et franchaises municipales dans VEmpire Byzantin. Paris, 1936. — Etudes byzantines d’histoire économique et sociale. Paris, 1938. «8 Actes des notaires génois de Péra et de Caffa de la fin du treiziéme siécle. Buc. 1927. — Recherches sur la commerce génois dans la Mer Noire au XlII-e siécle. Paris, 1929. — Recherches sur Vicina et Cetatea Álba. Buc. 1935. — Les Vénitiens dans la Mer Noire au XlVe siécle. Buc. 1939. ^ 69 Napoléon III. et les nationalités. Paris, 1934. — Acfiunea politicá ^ militará a Romániei in 1919 (Románia politikai és katonai akjiója 1919-ben). Buc. 1939. Une énigme et un miracle historique: le peuplo roumain. Buc. 1937.

Next

/
Thumbnails
Contents