Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 10. szám - Makkai László: Román történetírás a két világháború között
SZEMLE ROMÁN TÖRTÉNETÍRÁS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT {Második, befejező közlemény > AZ ERDÉLYI ROMAN TÖRTÉNETÍRÓK SZEMLÉLETE A MAGYAR-ROMAN TöRTBNELMl KAPCSOLATOK feltárására természetszerűleg a volt kolozsvári román egj^etem történészprofesszorai s általában az erdélyi származású, magyar iskolákban tanult kutatók lettek volna elsősorban hivatottak. Valóban, az erdélyi román történészek mennyiségileg is számottevő mxmkásságot fejtettek ki, szempontjaikat és módszerüket azonban politikai érzelmeik annyira befolyásolták, hogy a közös érdekű kérdésekben a magyar és román szakirodalom állásfoglalása munkásságuk nyomán nemhogy kiegyenlítődött volna, hanem jobban eltávolodott egymástól, mint a múltban valaha. A kétévtizedes román uralom Erdélyben a »jóvátétel« jegyében zajlott le, állam és társadalom célkitűzése egyaránt a románság kulturális és gazdasági vezetőszerepének minden eszközzel való kikényszerítése volt s ennek indokolására kellett azt az elméletet felállítani, hogy a múltban a magyarság elnyomta és kizsákmányolta az őslakó románságot, melyet ezért kárpótolni kell. A közvélemény ennek az elméletnek igazolását várta a tudománjrtól s a történészek annál készségesebben engedtek ennek a kívánságnak, mivel annakidején maguk is aktív résztvevői voltak a magyarországi román nemzetiség politikai küzdelmeinek s a múltat is csak ezek prizmáján át tudták személni. Crdeklődésiik ezért elsősorban az erdélyi román nacionalizmus kialakulásának és megnyilvánulásainak történetére irányult s legfőbb törekvésük az volt, hogy az erdélyi román nemzeti öntudat és az összes románok politikai uniója eszméinek fonalát minél messzebb tudják visszafelé követni a múltban, másrészt pedig, hogy kimutassák a román irredentizmus jogosultságát a magyar elnyomás részleteinek feltárásával. Magától értetődik, hogy ez az előre megfogalmazott történelemszemlélet a letűnt évszázadokat csupa szabadsághősökkel népesíti be s a történetírót ezek kultuszának papjává avatja, az eseményeket magukat pedig mintegy a jó és a rossz princípiumainak mitikus harcává egyszerűsíti le. A pozitív pólus természetesen a románság: ő az egyetlen őslakó, gyökeres nép Erdélyben, melynek története tulajdonképen a románság története; a földdel, a tájjal összenőtt politikai, társadalmi szervezetet, kultúrát itt kizárólag a románok képviselték. Velük szemben a magyarok késői betelepülők, intézményeik, kultúrájuk gyökértelen import, tömegeket sohasem jelentettek, hanem csak egy vékony uralkodó réteget, melsmek fölénye a nyers ököljogon alapult. A jobbágysorba sülyesztett románság mind nemzetisége, mind görögkeleti vallása miatt megvetés és üldözés céltáblája volt, bár két keze munkájáv£il ő tartotta fenn az államot és henyélő magyar urait. A román történetírás Erdélye szociális pokol, melyben a román jobbágyot barbár jövevények zsákmányolják ki, akiknek sem
