Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 10. szám - Makkai László: Román történetírás a két világháború között
Szemle 637 szívok, sem kultúrájuk nincs. Nem veszik tekintetbe a román történészek, hogy Erdélyt kultúrája, politikai szervezete, történelmi hivatása a nyugathoz, közelebbről a magyarsághoz köti s ha történetéből a magyarságot kirostáljuk, egyszerűen történelemnélkülivé válik. A rostálást elvégezték s közben kihullt minden érték, mint pl. a nyugati civilizáció érdekében hozott véráldozatok, a vallási türelem Európát megelőző megvalósítása, a magyar és szász városok patinás épületei és kultúrateremtő szelleme, államférfiak, hadvezérek, gondolkozók, művészek nevei és életműve, egyszóval mindaz, ami az emberi életet szebbé és nemesebbé teszi. Mert mindezekből az erdélyi románság nagyon kis részben vagy egyáltalán nem vette ki részét. Minthogy pedig alkotásokkal a románság Erdélyre vonatkozó történelmi jogát megalapozni nem lehetett, más jogcímet kellett keresni s ezt a szenvedésben vélték megtalálni, melyet ennek megfelelően igyekeztek kiszínezni és felnagyítani. Ugyanakkor azonban megállapítják a román történetírók, hogy a román anyanyelvű irodalmi műveltség s a nemzeti öntudat Erdélyben született meg s a tárgyilagosabbak azt is elismerik, hogy ebben a magyarság kultúraközvetítő tevékenységének is része volt, de mintha az ellentmondást a magyar elnyomatás elmélete és a magyar kultúrhatás ténye közt észre sem vennék, továbbra is ragaszkodnak a magyar-román viszony claire-obscure megvilágításához. Pedig még az erdélyi románság is több pozitívumot mutathatna fel történetében, ha azt a két nép együttműködésének szemszögéből vizsgálnák. Így azonban a román történetírás önmagát fosztja meg egy tárgyilagosabb, vigasztalóbb és tanulságosabb történelemszemlélettől.*2 A »FELSZABADÍTOTT« TARTOMÁNYOK TÖRTÉNETÍRÓI EZEK ELŐREBOCSÁTÁS AVAL készséggel elismerjük, hogy ami a részletkutatásokat illeti, az első világháború után román tudósok is jelentős mértékben járultak hozzá az erdélyi múlt feltárásához. Elsőnek Lm- pa$ loan volt kolozsvári egyetemi tanár munkásságát kell említenünk, aki számos tanulmányában a XVlil—XIX. századi erdélyi politikai és kulturális mozgalmakat s az azokat hordozó eg>’éniségek életét és szerepét világította meg nagy tárgyi tudással.** Kevesebb szerencsével nyúlt a középkori Erdély történetéhez, melynek sajátos problematikájával szemben teljesen idegenül áll. A dáciai román inkolátus erőszakolásával téves következtetésekre jut mind demográfiai, mind társadalom- politikai vonatkozásokban.** Általában megfigyelhetjük, hogy a középkori kutatások terén hagy legtöbb kívánnivalót maga után a román történetírás. Magyarázza ezt részben az, hogy ennek a kornak román vonat** A háborúutáni erdél3rl román történetírásnak Erdélyre vonatkozó tanait mintegy összegyűjtve és élesen kidomborítva találjuk meg a román akadémia által kiadott La Transylvanie című gyűjteményes munkában (Buc. 1938). A fentiekkel egybevágó észrevételeimet a Századok 1940. évfolyamában (232— 237) írott ismertetésemben már megtettem. *’ Nicolae Popea fi loan Moldovan. Buc. 1920. — Avram lancu. Cluj, 1924. — Contribujiuni la iatoHa siaristicei románe^ti ardelene (Adalékok az erdélyi román újság^írás történetéhez). Sibiu, 1926. — Din acHvitatea ziariaticá a lui Andreiu Mure^anu (A. M. újságírói munkásságából). Buc. 1926. — Ráscoala fáranilor din Transilvania la 1784 (Az 1874. évi erdélyi parasztlázadás). Cluj, 1943. — Impáratul Iosif II. fi ráscoala fáranilor din Transilvania (n. József császár és az erdélyi parasztlázadás. Buc. 1935. — Dactorul loan Piuariu-Molnar. Buc. 1938. — Descendenta transilvaná a lui Ion Magheru (I. M. erdélyi származása). Buc. 1939. — Emanuil Gozsdu. Buc. 1940. •* Voevodatül Transilvaniei in secoléle XII. fi XIII. (Az erdélyi vajdaság a Xn. és XHI. században). Buc. 1936.
