Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 10. szám - Salamon Sándor: Filmpolitikai szempontok
Magyar Figyelő 635 tozatosabb társadalmi élménye volt, aki hiteles tolmácsolója a legba- nálisabb, vagy a legrendkívülibb emberi emócióknak. A színész mim- kája az ábrázolás. Ma még játékkal ábrázol a magyar színész. A francia színész már nem megját- sza a fílmszerepet, hanem egyszerűen hagyja, hogy fényképezzék, míg ő végigéli azt. Ami a szöveg- kön3Tvben a tárgyi és lélektani hitelesség, az a színész esetében a hiteles ábrázolás, a valószerű ábrázolás, a realista ábrázolás. A modern színpadon és a modem filmben nem szabad játszani. Ma úgy kell ábrázolni az embert, mintha otthon a zárt ajtók mögött családja, vagy barátai körében élne, mozogna, természetesen és egyszerűen s a közönség, vagy az operatőr az ő tudta nélkül a kulcslyukon keresztül figyelné és filmezné. Nem az arcmimika és nemcsak a hangmodulálás lehet kifejezője az emberi indulatoknak, hanem a színész totális magatartása a színpadon, vagy a vásznon: hang, szem, arc, kézmozdulat együtt és egyszerre, harmónikus együttműködéssel áradjon róla. Nem utolsó sorban kellene ügyelni arra is, hogy a színész ne pontosan a germán, latin, vagy szláv szépségideáit képviselje. A szövegkönyv nyelvét a színész nyelve konkretizálja. Vigyázni kell tehát, hogy a színész magyar artikulációs bázissal ejtse a szavakat és a szövegkönyv nyelvi bravúrját vigye diadalra a maga nyelvi tökéletességével. 3. A kép. A filmkészítés technikai tényezője a fényképezés. Mivel nem annyira műveltséget, mint in- káb szakértelmet és gyakorlatot igényel, sokan értenek hozzá és aránylag ezzel van a legkevesebb baj filmjeinkben. A fényképész megválasztásánál ilyen szempontok lehetnek irányadók: van-e az illetőnek fantáziája új szögeket meglátni, melyekből fényképezni lehet az embert és a tárgyakat; van-e képzelete elkerülni a fénykép-közhelyeket, hogy új hatásokra törekedjék; van-e érzéke ahhoz, hogy sok természeti képet készítsen s hogy a hiteles tárgyhoz és hiteles ember- ábrázoláshoz ő hiteles fényképezéssel csatlakozzék a filmszerű realizmus tökéletesítésére. Amint a színésznek nem szabad részlet-gesztusokkal, arcrángatással, szemforgatással kifejeznie különféle állapotokat, éppen úgy a fényképésznek sem szabad túlzásba vinni a csak arc, csak szem, csak láb-fényképezést, hanem neki is totál-plánokra kell törekednie és a milieuvel való hatáskeltésre. 4. A rendezés. A szövegköny'v gyakorlati megvalósítása a rendezés. A rendező a legelső és legbelső kritikusa az előbbi három ténye zőnek: a szövegkönyv utasításainak, a színész játékának és a fényképész felvételeinek. Nemcsak kritikusa, hanem rendőre az igazságnak, azaz a reális működésének. E három különböző törekvést a rendező hozza összhangba, ő önti egybe az írót, a színészt és a fényképészt. A rendező megválasztásának legfontosabb kritériuma tehát az, hogy megfeleljen ennek az ítélő, harmonizáló, kritizáló, egységesítő és a valószerűséget ellenőrző szerepnek. Ehhez pedig az intelligencián és általános műveltségen kívül elsősorban mély irodalmi műveltséget kell a rendezőtől megkövetel nünk. A rendezői szaktudás csak ezek után jöhet számításba. Az irodalmi műveltség aztán ingyen adja birtoklóinak azt a finom esztétikai érzéket, mely mindenben a valószerűt, az életszerűt fogja keresni. Ez a néhány szempont csak igen kis részét képezi annak a szempontseregnek, melyek közül min- deniket sorra kéne vennie a filmalkotónak. De ha csak a fentiekhez igazodnék is valaki, már sokkal kevesebb rossz film hagyná el a műtermeket. Sálamon Sándor
