Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 10. szám - Salamon Sándor: Filmpolitikai szempontok
Magyar Figyelő 633 so kérdéseink, sőt lét- és nemlétkérdésünk súlypontjának az ország- határon túlra helyezésében. Szombatfalvy úgy vélekedik: hogy a magyar alapérzéshez természetesen idomuló légkör mégsem jött, vagy nem jöhetett létre és közvéleményünk fejlődésében visszamaradt, az annak tulajdonítható, hogy a tartós idegen uralom nálunk visz- szás lelki kettősséget teremtett, »amely azt jelentette, hogy van egy belső, ösztönszerű, szívünk szerinti véleményünk, amely azonban a hatalmi helyzet miatt nem válhatik kifelé is nyilvánított akarattá és van egy a helyzettel való megalkuvásból született, kifelé érvényesített véleményünk és akaratunk.« »Arra a kérdésre, hogy az utolsó negyedszázadban a magyarság létkérdéseiben miért nem tudott pozitív elgondolás és a magatartásunkat konkrét feladatokra nézve világosan meghatározó felfogás kialakulni, nem elég az illúziókhoz való ragaszkodásra hivatkozni, ennél to- vábbmenve az önismeret hiányára és a magunkbapillantástól való irtózásra kell utalni. Nem szeretünk tükörbe nézni, mert ragaszkodunk ahhoz az elképzelt önarcképhez, amelyet hiúságunk és önszeretetünk rajzol állandóan lelki szemeink olé.« Még Trianon után sem szántuk rá magunkat a tükörbepillantásra. »Bántottak Trianonban, csúful, igaszságtalanul és oktalanul megraboltak. Ez így nem maradhat. — Ennyit tanítottunk az iskolában, erre az egyetlen gondolatra neveltük a sajtó útján a nemzet nagy tömegeit, a többit rábíztuk a fantáziára. Ez pedig a thesis-antithesis ugrását tette meg a legkönnyebben: visszacsinálni Trianont, visszaállítani a régi világot. Ez persze nem programm, hanem programm- talanság, Rip van Winkle-mozdu- lat, a tökéletes elzárkózás és tudomásul nem vétele mindannak, ami a világban és körülöttünk történt. A teljes elutasítás kényelmes gesztusában leegyszerűsített állásfoglalás, amellyel az új helyzetet tudomásul vettük, szinte vasfüggönyt eresztett közénk és a körülöttünk élő népek közé s ez megakadályozta, hogy másra is gondoljimk, mint a 18-as helyzet visszaállítására.« Nagy ürügy volt mindez arra, hogy továbbra se történjék semmi. »Így maradt el minden, ami most annyira szükséges volna, az akadályok lebontása, a belső hozzáigazodás... Csupa fonákság, csupa kényszer- helyzet, megoldatlanság, fatálisán hamis látszat. A lelkek egységéről, a lelki egység eredményes kereséséről ezért nem lehet ma beszélni.« Olyan tanulmányról volt szó, amely úgyszólván összes sorsproblémáinkról tartalmazott mondanivalót. Ha mindenáron bíráló hangon akarnánk hozzászólni, azt raondhatnók, hogy problémalátása és szempontjai azt a benyomást keltették, mintha sok tekintetben ma már túlhaladottak lennének. Bármint van is, a lényeget maguk a problémák képviselik: ezeknek az aktualitása külső szempontoktól teljesen független. Serényi Adám FILMPOLITIKAI SZEMPONTOK A filmpolitika éppen úgy totális korunk eredménye, mint a müvé- szetpolitika, kultúrpolitika, stb. A művészetet nem lehet irányítani, mert éppen a művészet van hivatva arra, hogy megkerülve az értelem útját, a maga eszközeivel vigyen közelebb bennünket azokhoz a változatlan humánumokhoz, melyekre az ész tanít minket. Ehhez azonban szükséges, hogy értékeket tartalmazzon ez a bizonyos művészet, akár hétköznapi, akár rendkívüli, de örök és egyetemes emberi emóciókat keltsen s valamilyen mondanivalót ígérjen. Ahol ez hiányzik, ott a művészet szórakoztatássá hígul, ahol megvan, ott nincs szükség művészetpolitikára. Abból, hogy semmilyen művészet sincs önmagáért, hanem minden az emberért van (Szabó De
