Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 10. szám - Jánosfalvi Sándor István a székelyek csalárd jobbágyosításáról
Magyar Figyelő 631 nyokon látható rajz: a magyar paraszt, munkás és „nadrágos“ középosztálybeli aleikja akar érzékeltetni? Arra a reményre jogosít a várható társadalmi fejlődés, hogy az egyetemes magyar érdek és az osztályérdekek egyek lesznek, vagy pedig éppen fordítva? A parasztság ma passzivitásba burkolózik; ez az álláspont egyaránt tekinthető reményfeladásnak vagy várakozásnak, vagy egyszerre mindkettőnek. Ha az utóbbiról van szó, alig kétséges, hogy parasztságunk merre tekint még várakozással. Egy lépéssel továbbhaladva a munkáskérdéshez érkezünk. »Az ipari munkások társadalmi helyzete tanulmányimk szempontjából különös figyelmet igényel. Ez a néprétegünk a magyarságnak már közei ötödrészét jelenti, de súlyát mégsem ez, hanem szervezettsége, társadalomszerkezeti tömörsége és városi elhelyezkedése adja meg. 1918- ban láttuk, hogy mikor a közhatalmi szervezeteken bénulás vett erőt, a szervezetlen agrárvidék a városoktól, pontosabban a fővárostól várt irányítást, a szervezett ipari mimkásság volt az egyetlen népréteg, amely a gyeplőt meg tudta ragadni, s nem rajta, hanem az országos politikában való teljes járatlanságán múlt (1918 előtt egyetlen képviselője sem volt a parlamentben), hogy a kormán 3uTid irányát mégsem a munkásság, hanem forradalmi kalandorok szabták meg.« Szombatfalvy a mai helyzetet az 1918-astól lényegesen eltérőnek látja. A trianoni Magyarországon megindult iparosodási folyamat a magyar agrárvidékekről felszippantott utánpótlással növelte meg a munkásosztályt, amely így biológiai állagában egyre inkább magyarrá vált. Miközben szám szerint egyre inkább növekedett, látóköre is kibővült: parlamenti képviselethez jutott, ahol alkalma volt közelebbi és egyetemesebb tájékozódásra szert tennie. 1933-ban a változások újabb sorozata vette kezdetét: a német szociáldemokrácia, amely a magyarországi szervezett mimkásság legfőbb erkölcsi támasztéka volt, megbukott. A nemzetietlenség bélyegét hordom magyar munkásság mindinkább a magyar valóságok vUágára szorítkozó és a magyar szempontot, érdeket idegen szempontokkal és érdekekkel legke- vésbbé keverő rétegek egyike lett a magyar társadalomban... A munkásság másik része, egy szélső jobb- és szélső baloldali szárny szintén nem csekély tömegekkel egyfelől megmaradt a marxista eszmekörben, sőt titkon annak oroszországi valósulásával kacérkodott, másik szélsőségül pedig a társadalmi kérdések egészét a zsidókérdés gyökeres megoldására egyszerűsítve, a zsidógyűlölet és németrajongás elméleti és gyakorlati politikájában merültek ki. »Hogy azonban a magyar szervezett munkásság valóban képes lesz-e megőrizni azt a tisztán magyeir szempontú szemléletet, amelyet ma megállapíthatunk, annak próbája az lesz, hogy esetleg változott viszonyok közt is megmarad-e a magyar mimkásérdekek tiszta mezején, nem engedve teret újra annak a befolyásnak, amely 1918 és 1919-ben védőpajzsnak használta fel.« Hogy a szervezett magyar munkásság megmarad-e a „magyar munkásérdekek tiszta mezején“, az nem kismértékben függ a közép- osztál3dól. »Az egységes nemzeti szellem kialakításában legnehezebb szerepe az értelmiségi osztálynak, vagyis a magasabb műveltségű középosztálynak van. Ez a központi idegrendszer, amely észlel, ítél és parancsol __a szellem, amely az anyagot mozgatja... Az a sok szó és cikk, amely manapság a magyar középosztályról pro és kontra vitázik, azt bizonyítja, hogy ütött az önvizsgálat szükségének órája. A cikkek és viták keveset foglalkoztak a kérdés lényegével, amely ennyi: milyen mértékben rendelkezik értelmiségi középosztályunk a vezetésre alkalmassá tevő, a fent részletezett követelményeket kielégítő képességekkel ?« A
