Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 10. szám - Jánosfalvi Sándor István a székelyek csalárd jobbágyosításáról

Magyar Figyelő 631 nyokon látható rajz: a magyar pa­raszt, munkás és „nadrágos“ kö­zéposztálybeli aleikja akar érzékel­tetni? Arra a reményre jogosít a várható társadalmi fejlődés, hogy az egyetemes magyar érdek és az osztályérdekek egyek lesznek, vagy pedig éppen fordítva? A parasztság ma passzivitásba burkolózik; ez az álláspont egyaránt tekinthető re­ményfeladásnak vagy várakozás­nak, vagy egyszerre mindkettőnek. Ha az utóbbiról van szó, alig két­séges, hogy parasztságunk merre tekint még várakozással. Egy lépéssel továbbhaladva a munkáskérdéshez érkezünk. »Az ipari munkások társadalmi helyzete tanulmányimk szempontjából külö­nös figyelmet igényel. Ez a népré­tegünk a magyarságnak már közei ötödrészét jelenti, de súlyát még­sem ez, hanem szervezettsége, tár­sadalomszerkezeti tömörsége és vá­rosi elhelyezkedése adja meg. 1918- ban láttuk, hogy mikor a közhatal­mi szervezeteken bénulás vett erőt, a szervezetlen agrárvidék a váro­soktól, pontosabban a fővárostól várt irányítást, a szervezett ipari mimkásság volt az egyetlen népré­teg, amely a gyeplőt meg tudta ra­gadni, s nem rajta, hanem az orszá­gos politikában való teljes járatlan­ságán múlt (1918 előtt egyetlen képviselője sem volt a parlament­ben), hogy a kormán 3uTid irányát mégsem a munkásság, hanem for­radalmi kalandorok szabták meg.« Szombatfalvy a mai helyzetet az 1918-astól lényegesen eltérőnek lát­ja. A trianoni Magyarországon megindult iparosodási folyamat a magyar agrárvidékekről felszippan­tott utánpótlással növelte meg a munkásosztályt, amely így biológiai állagában egyre inkább magyarrá vált. Miközben szám szerint egyre inkább növekedett, látóköre is ki­bővült: parlamenti képviselethez jutott, ahol alkalma volt közelebbi és egyetemesebb tájékozódásra szert tennie. 1933-ban a változások újabb sorozata vette kezdetét: a német szociáldemokrácia, amely a magyar­országi szervezett mimkásság leg­főbb erkölcsi támasztéka volt, meg­bukott. A nemzetietlenség bélye­gét hordom magyar munkásság mindinkább a magyar valóságok vUágára szorítkozó és a magyar szempontot, érdeket idegen szem­pontokkal és érdekekkel legke- vésbbé keverő rétegek egyike lett a magyar társadalomban... A mun­kásság másik része, egy szélső jobb- és szélső baloldali szárny szintén nem csekély tömegekkel egyfelől megmaradt a marxista eszmekör­ben, sőt titkon annak oroszországi valósulásával kacérkodott, másik szélsőségül pedig a társadalmi kér­dések egészét a zsidókérdés gyöke­res megoldására egyszerűsítve, a zsidógyűlölet és németrajongás el­méleti és gyakorlati politikájában merültek ki. »Hogy azonban a magyar szerve­zett munkásság valóban képes lesz-e megőrizni azt a tisztán magyeir szempontú szemléletet, amelyet ma megállapíthatunk, annak próbája az lesz, hogy esetleg változott viszo­nyok közt is megmarad-e a magyar mimkásérdekek tiszta mezején, nem engedve teret újra annak a befo­lyásnak, amely 1918 és 1919-ben védőpajzsnak használta fel.« Hogy a szervezett magyar mun­kásság megmarad-e a „magyar munkásérdekek tiszta mezején“, az nem kismértékben függ a közép- osztál3dól. »Az egységes nemzeti szellem kialakításában legnehezebb szerepe az értelmiségi osztálynak, vagyis a magasabb műveltségű kö­zéposztálynak van. Ez a központi idegrendszer, amely észlel, ítél és parancsol __a szellem, amely az anyagot mozgatja... Az a sok szó és cikk, amely manapság a magyar középosztályról pro és kontra vitázik, azt bizonyítja, hogy ütött az önvizsgálat szükségének órája. A cikkek és viták keveset foglalkoztak a kérdés lényegével, amely ennyi: milyen mértékben ren­delkezik értelmiségi középosztá­lyunk a vezetésre alkalmassá tevő, a fent részletezett követelményeket kielégítő képességekkel ?« A

Next

/
Thumbnails
Contents