Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 10. szám - Pongrácz Kálmán: Az első cseh emigráció és a magyar kérdés
Az első cseh emigráció és o magyar kérdés 605 statuáló történelmi okmányokra s főleg azoknak a vezető szlovák áiiamiérfiaknak a nevére, akik ezekben a nehéz történelmi időkben a szlovák népet álütölag vezették. De az is csodálatos, hogy az a Masaryk, aki olyan jól ismeri hazája és Középeurópa történetét, nem akar tudni a lengyel és magyar nemesség közös nyelvéről, a latinról, elfeledkezik a közös magyar-lengyel királyokról, a magyar szabadságharc lengyel tábornokairól, ifjabb Andrássy Gyula len- gyel-magyar-osztrák trialista tervéről, a csehektől és németektől hosszú időn át magára hagyott magyarok törökök elleni harcairól, s a bécsi katonai körök rettentő mulasztásairól, mikor a magyarságot a török túlerő prédájául dobták. A magyar nemzet, míg a félhold valóban fenyegette a keresztény civilizációt, egykori létszámának majdnem kétharmadával rótta le véradóját a közönyös Európával szemben s Magyarország több mint ezeréves léte alatt egyetlen egyszer sem fogott fegyvert a szomszédos lengyel nemzet ellen. Vájjon a világháborús példák nyomán dolgozó cseh propaganda jelenleg is számon kéri a Szövetségesektől a keresztény öntudatot sértő török szövetséget? Vájjon a közös lengyel-cseh- száv szolidaritás bizonyságakép hivatkoznak-e 1920-as magatartásukra, mikor nemcsak a magyar csapatokat, de még a magyar lőszert sem engedték át az oroszoktól szorongatott lengyelekhez? Hiszen elvették a lengyel tescheni vidéket és a rutén kárpátaljára csak azért tartottak igényt, hogy ezt egykor a Lengyelország romjaiból újból megnagyobbodó Oroszországnak adhassák át. Valóban csak a történelem vak szeszélyével magyarázható, hogy ehhez a tervhez az oroszokat 1939-ben a német együttműködés juttatta közelebb, holott Csehszlovákia az elmúlt húsz évben mindenkor készen állt arra, hogy ebben segítségére legyen az újból megizmosodó moszkvai nagyhatalomnak. Masaryk azonban a magyarok legnagyobb bűnének mégis az osztrák-magyar kiegyezést tekinti. Miért? Mert ez tette lehetővé a Habsburg birodalom további fenntartását, a magyar és német vezetőszerep biztosítását s annak a nagyhatalmi keretnek megőrzését, amelyet a Szövetségesek is oly hosszú időn át az európai egyensúly nélkülözhetetlen alkatelemének tekintettek. „A dualizmus 1867-ben való megteremtése — írja — megtanította Palackyt arra, hogy Ausztriától igazságot várni nem lehet ... Az (1848-as) forradalom leverése után a Bach-féle abszolutizmus ismét bevezette a centralizmust. Az alkotmányos korszak kezdetén, amelyet az 1859-iki vereség kényszerített ki, Ferenc József a centralisztikus és föderalisztikus politika között ingadozott, azonban mindinkább a centralizmushoz húzott . . . 1861-ben azt ígérte a cseheknek, — akikkel a németek is egy úton jártak, — hogy cseh királlyá fogja koronáztatni magát, a szlovákok egy deputációjának pedig szabadságot és támogatást ígért a magyarokkal szemben. Az ígéreteket azonban nem tartotta meg. De az 1866-iki vereség engedményekre kényszerítette; természetesen olyan engedményekre, amelyek minél kevésbbé gyengítsék az abszolutizmust. 1867-ben a császár kiegyezi tt Magyarországgal, tulajdonképpen az uralkodó magyar osztállyal és pedig oly módon, hogy Ausztriában a németeknek. Ma
