Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 10. szám - Pongrácz Kálmán: Az első cseh emigráció és a magyar kérdés
604 Pongrácz Kálmán Ma már valamennyi európai nyelv kevert, ha eszerint az elmélet szerint boncolnánk az annyira kevert nyugati nyelveket, igen nagy területektől lehetne megfosztani a ma> már nemzetileg egységes nagy nyugati államokat is. Ezek az érvek azonban ann5nra felületesek, hogy egy komoly igényekkel fellépő politikai munkának nem is lett volna szabad rájuk hivatkozni. ÍME EZ AZ A KÉP nagy vonásaiban, amelyet Masaryk Magyarországról a külföld elé tár. Rendszeresen nem akar e témával foglalkozni, de más kérdések kapcsán is vissza-visszatér e problémára s ahol csak teheti újból lefarag a magyar történelem tartópilléreiből egy-egy darabot. Érdemes azonban megfigyelni azt is, hogy ítéli meg Masaryk a magyarok törökök elleni harcát, a lengyel-magyar barátságot, az osztrák-magyar kiegyezést, a szerb-magyar vámháborút, az 1871- iki francia-porosz konfliktust, a búvárhajó küzdelmet és az ezeréves szlovák elnyomás történetét!? Természetesen úgy, hogy mindebből a csehekre nézve legkedvezőbb s ugyanakkor pedig a magyarokra a legkedvezőtlenebb következtetéseket lehessen levonni. Mikor arról ír, hogy a török veszély hatása alatt a XVI. században a magyar, német és cseh királyi méltóság egy személyben egyesült, fejtegetéseit így folytatja: „Ki kell . . . emelni, hogy Magyarország 1526-ban a török zsákmánya lett. Tulajdonképen csak Szlovákia maradt szabad és így ő szerepelt az unióban. Magyarországot csak Csehország és Ausztria eg3Úittes erőfeszítéseivel lehetett közel kétszáz éves harc után a törököktől visszafoglalni.“ És a lengyel-magyar barátság?: „Van egy lengyel-magyar közmondás — írja — a magyarok és lengyelek barátságáról, de azok a magyarok, akik ebben a közmondásban szerepelnek, tulajdonképen szlovákok — így világosított fel engem egy lengyel (?) történész. Az említett történész (vájjon hogy hívják?) figyelmeztetett arra, hogy a lengyel és a magyar seregeknek a múltban való közös műlcödéséről szóló jelentésekben sehol sincs szó tolmácsokról, pedig ezekről biztosan szó lenne, ha ezek a magyar seregek csak magyarokból álltak volna.“ S ő, aki felekezetileg nemcsak közönyös, de a római Egyházzal szemben határozottan ellenséges, jól rendezeti műfelháborodással tiltakozni képes a török szövetség ellen: „A németek csakúgy, mint a mongol magyarok, még a kereszténység ős ellenségével, a törökkel is kibékültek és egyesültek a szlávok ellen. Ebben a háborúban az elporoszosított Németország, Ausztria-Ma- gyarország és Törökország egy nagy, Európa ellen irányult ligát, egy nemzetellenes, antidemokratikus, dinasztikus, hódításra éhes ligát alkotnak.“ Valóban csodálatos, hogy Masaryk a prágai egyetem tudós professzora, a középeurópai kérdés nagy szakértője nem félti tudományos hírnevét ezektől a megállapításoktól! De az is csodálatos, hogy azok a n5nigati politikai és tudományos körök, amelyek a cseh emigráció terveinek fedezésére vállalkoznak, nem akarnak mélyebben e problémákba tekinteni s egyáltalán nem kiváncsiak Szlovákia önállóságának pontosabb idejére, a független Szlovákiát
