Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 10. szám - Pongrácz Kálmán: Az első cseh emigráció és a magyar kérdés
Az első cseh emigráció és a magyar kérdés 601 érv azonban újra kétélű: Hiszen ha kulturális téren a csehek a németekkel, a szlovákok pedig a magyarokkal voltak egyenlők, akkor ez igazán perdöntő bizonyíték a Monarchia toleráns nemzetiségi politikájára. Ha a magyarországi ezer és az ausztriai négyszáz éves elnyomás azt eredményezte, hogy a nemzetiségek kulturális és gazdasági tekintetben is ugyanott, sőt magasabban állhatták, mint ahol az elnyomó és uralkodó nemzetek, akkor ezt különösen ma, az utódállamok húsz esztendős kisebbségi politikája után valóságos csodának kell tartanunk, mert a háború után alakult fiatal államoknak első dolguk volt, hogy a kisebbségeket megfosz- szák kulturális lehetőségeiktől, intelligenciájukat elsorvasszák, őket gazdaságilag lezüUesszék és a határaikon belül került idegen nemzetrészeket anyanyelvűktől megfosszák. Viszont, ha a szlovákok olyan magas szinten állottak, ahogy azt Masaryk hirdeti, akkor meg az érthetetlen, hogy miért kellett Szlovenszkót cseh tisztviselőkkel és tanítókkal elárasztani azon a jogcímen, hogy önmaguk nem rendelkeznek kellő számú intelligens munkaerővel? Miért kellett ugyanezen a jogcímen megtagadni a beigért szlovák és rutén autonómiát? Miért hivatkoztak a szlovák hivatalos nyelvhasználatot és felsőoktatást kívánó szlovákokkal szemben arra, hogy nyelvük minderre alkalmatlan, csak népies használatra szolgál, európai mértékkel csak a cseh nyelvet lehet mérni? És a horvát kérdés? Ez is hasonlóan homályos. Masaryk a Xlll. század óta Magyarországhoz tartozó Horvátországról megállapítja, hogy megőrizte függetlenségének bizonyos mértékét. Ha megőrizte, ezt csak a túlsúlyban lévő magyarok hozzájárulásával tehette, tehát velük szemben is elesik a magyar elnyomás meséje. Döntő bizonyíték erre a horvát-magyar kiegyezés. Bár 1848-ban bécsi bujtogatásra a horvátok fegyvert fognak a népjogokért küzdő magyar forradalom ellen s mégis, egy évvel a magyar-osztrák kiegyezés után, külön „ország“ rangra emelkedve olyan tág autonómiát kapnak, amelyhez hasonlót a délszláv testvérnemzettől, a szerbektől sent sikerült kivívniok. Az elszakított területi magyarság boldog lett volna, ha ily tág körű szabadságot kap, pedig Magyarországot minderre nemzetközi szerződések nem kötelezték úgy, nünt a cseh államot a rutén és a román államot a székely autonómia megadása tekintetében... De egy lépéssel újra menjünk tovább: Masaryk azt állítja, hogy a cseh és szlovák nép a magyar honfoglalást kö- vetőleg is élt közös államban és egyesült egymással. Mikor? Az adatokkal újra adós marad, mert nem akarja bevallani, hogy ez a testvéri „egyesülés“ igen különös formák között folyt le. A katolikus hitéhez hűnek maradt szlovák nép rengeteget szenvedett Húsz János magyar területre is be-betörő hordáitól, akik az útjukba eső falvakat és városokat felégetve, lakóit elüldözve és leöldös- ve, valóságos sivataggá változtatták a virágzó Felvidéket. De kíméletesebb eszközökkel hasonlított ehhez Prága 1918 utáni szlo- venszkói gazdaságpolitikája is. A magyar uralom alatt keletkezett felvidéki nehézipart — hogy ne támasszon versenyt a cseh és morva gyáraknak — leszerelték. Míg 1918-ban 3126 nagfyobb ipartelepe volt Szlovenszkónak, addig ez a szám 1938-ban m^ az ezret
