Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 10. szám - Bárdossy László: A váradi egység
A váradi egyezség 591 Ezzel szemben János ígéretet kapott arra, hogy a császár a Zápolya-ház patrimonimnából — ideértve mindazt, amit János örökölt, maga szerzett vagy még ezentúl szerez, valamint azt is, amit a család Lajos király haláláig a magyar uralkodóktól kapott zálogként birtokában tartott — külön hercegséget alakit János fia részére, akit eimek az úgynevezett »szepesi hercegség«-nek a birtokában megvéd. A patrimonium elidegenített részeit a béke kihirdetésétől számított két év alatt országos hozzájárulásból kell visz- szaváltani. Azokat a részeket pedig, amelyek Ferdinánd birtokában levő területekre esnek, a császár mint sequestrmnot tartsa oltalma alatt addig, amíg az örökség átadására sor nem kerül. A »szepesi hercegség« létesítésére és átadására vonatkozó kötelezettség teljesítését a szerződés azzal biztosítja, hogy az ország csak akkor kerülhet Ferdinánd vagy fiúutódainak uralma alá, ha János fia az előírt módon, teljes egészében, minden hozzátartozó várral, várossal és birtokrésszel, valamint a Szepesmegye feletti joghatósággal együtt, már megkapta a hercegséget. Erre az ország méltóságainak külön meg kell esküdniök. A szerződésben a két király ígéretet vásárolt egymástól Ígéretért. Az egyik annak az országnak az átadását ígérte, amelyet a szultán is a magáénak tartott, a másik egy még nem létező hercegséget ígért, amelynek a részeit előbb úgy kellett volna országos hozzájárulásból boldog birtokosaiktól visszaváltíini... Vájjon Fráter György mennyi kézzelfogható valóságot látott ebben az alkuban? A kialakult helyzet szentesítése legalább miféléit a tényleges erőviszonyoknak. Minden ezen túl elképzelés volt, reménykedés vagy önáltatás; a legjobb esetben kísérlet — de ennek is veszedelmes. Talán annak a bizakodásnak volt még legtöbb alapja, hogy a szerződés teremtette renddel az ország egységét fenn lehet tartani. Ha mindkét oldalról magyarok kötötték volna a megegyezést s végrehajtása is az ő kezükben maradt volna, akkor együtt talán megtalálták volna aZ egység biztosításának módját. A Ferdinánd-párti magyar urak m^ is tettek mindent, hogy szerepet és részt biztosítsanak maguknak a tárgyalásokban. Megmondták Ferdinándnak őszintén, hogy a béke ügye jobb kezekben volna náluk, mint az ország viszonyait nem ismerő idegeneknél. Mert nemcsak az ő dolgaikról és javaikról, de életükről és megmaradásukról van szó, igazságos és méltányos lenne tehát, ha a tárgyalások az ő közbenjöttükkel folynának. »Bajainkat és nyomorúságainkat senki sem ismeri jobban, mint mi magyarok...« — írták, de hiába! Ferdinánd valami egészen különös bizalmatlansággal viseltetett magyar alattvalóival szemben. Veszedelmes kíváncsiságot látott abban, ha a maguk dolgairól tájékozódni akartak s csak még szigorúbbra fogta a titoktartást. Károlyi Árpád állapítja meg: »Oly fontos stádiumában a nemzet életének, mint amilyennek éppen ez az idő mutatkozott, Ferdinánd kapitányai: Vels és Katzianer idegenek
