Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 10. szám - Bárdossy László: A váradi egység
A váradi egyezség 589 Elz a levél elsőben is finoman elhárítja azt, mintha a császár hozta volna létre a váradi szerződést; ő csak »fáradhatatlanul támogatta«, ami — ha szigorúan vesszük — azt is jelentheti, hogy közvetlenül nem kíván benne részt vállalni, nem tekinti magát szerződéskötő félnek. Ékre utal az is, hogy szabatosan a János és Fer- dinánd közötti békéről beszél. Ha a továbbiakat elemezzük: a császári erők rendelkezésre bocsátását csak azzal a fenntartással biztosítja, amennyire az hatalmában áll (»quoties per nos fieri potent«). Ezen túl a keresztény királyok és fejedelmek segítségének megszerzésén van a hangsúly és csak »ha a tervek sikerülnek« (ccnsilia nostra ex sententia cesserint) kerülhet sor szárazon és vizen a támadásra a török ellen. A szöveg utolsó része inkább úgy hangzik, mintha nem a császár biztosítana támogatást Jánosnak, hanem mintha csak tudomásul venné és elismerné azt, hogy János is csatlakozott ahhoz a török elleni ligához, amelyet 1538 február 8-án kötött a császár a pápával és Velencével. A liga akciójának kilátásairól és nem arról van szó, hogy a császár Magyarországgal szemben valami konkrét kötelezettséget vállalt volna. Például olyant, amely Belgrád és a régi határ visszaszerzésére vonatkozik. Nem áUitjuk, hogy a szövegezés tudatosan ilyen aprólékos pontossággal akarta volna kifejezni a szándékokat, de a szöveg gondos elemzése sokszor igenis felfedi azt, amit a levél írója gondolt, m^ ha nem is akarta világosan megmondani. Jól megrágott szavak úgy tapadnak a gondolatokhoz, hogy akaratlanul is elárulják őket. Maga a szerződés azon az alapelven épült — ez eredetileg Várday Pál prímás gondolata volt — hogy a magyar királyság egy ország marad, csak átmenetileg két királya lesz. Ezt az elvet a szerződés több pontja világosan leszögezi. Először is ott, ahol megállapítja, hogy az országot akármilyen közös külső vagy belső ellenséggel szemben János a császárral és a római királlyal együtt közös erővel védi. Azaz, ki-ki nemcsak annak az országrésznek a védelméről gondoskodik, amelyet birtokában tart, hanem az egész »közös királyság« birtokainak és tartományainak védelmét kölcsönösen együtt látják el. (Ferdinánd leveleiben ettől fogva ismételten a »közös királyság« »ad conservationem regni istius comunis« terminológiáját használja.) Talán még világosabban érvényesül ez az elv abban a pontban, amely szerint ugyancsak együttes erővel kell eljárni azokkal a belső »rebelüsekkel« szemben, akik ellenszegülnének a szerződésnek, vagy az annak biztosítása érdekében »közösen kiadott« rendelkezéseknek. Már addig is, amíg a szerződés publikálására sor kerül, a szerződő felek kötelesek voltak arra, hogy a pillanat követelményeinek megfelelően testvérként és barátként járjanak el, ha ellenség támadna rájuk vagy közülük egyikre. A »közös királyság«-nak a szerződés értelmében van egy közös szerve és ez az egész ország részére a régi törvényeknek megfelelően választott nádor. A két király mellett tehát egy nádor, aki az ország egységét megszemélyesíti. A dolog természetéből következik, hogy a nádort közösen tar
