Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 9. szám - Makkai László: Román történetírás a két világháború között
574 Szemle maradt kortársai közül egyetlen egy sem volt, aki tehetségben és tekintélyben mérkőzhetett volna vele s a régi nagyok helyét elfoglaló fiatalok nagyrészt az ő tanítványai, személyes lekötelezettjei közül kerültek ki. A román politikai célok nem remélt mértékben való megvalósulása, az általa előrevetített nagyromán egység létrejötte igazolni látszott lorga történelemszemléletét, melynek hibái előtt örömmel himyt szemet a nemzeti dicsőség első mámorát élő román közvélemény. Ez a történetszemlélet alapjában változatlanul, de kiszínesedve, kiteljesedve jelenik meg háborúutáni írásaiban. lORGA TÖRTÉNELEMSZEMLÉLETE »A TÖRTÉNETÍRÁS IRODALMI MiüFAJ« — vallja —, a tartalom belső igazsága mellett a formaadás tökéletessége is elengedhetetlen feltétele. A történelem tehát nyersanyag a céltudatosan alakító történetíró kezében, tárgya pedig sem nem az egyén, sem nem az emberiség, hanem kettőjük között a nemzet, ez a sajátos történelmi alakulat, mely természetes egység, élő entitás, dinamikus organizmus: éppenúgy vannak vágyai, érzelmei, eszméi, mint az egyénnek s vitalitása nacionálizmusában vetül ki. A történelmi folyamat nem egyéb, mint a nemzetek békés és háborús küzdelme önmegvalósításukért. A nemzeti valóság, végeredményben egy formáiban, megn5álvánulásaiban állandóan változó, lényegében azonban mindig önmagával azonos eszmének, a nacionalizmusnak megtestesülése s a történész akkor teljesíti feladatát, ha eimek az eszmének útját és alkotásait kíséri figyelemmel a nemzeti közösség sorsában, mégpedig nem hideg közömbösséggel, hanem önmagát a nemzettel teljesen azonosítva: »a nemzeti hagyomány fáradhatatlan ébrentartója, a nemzet politikai határok és osztályok feletti egységének prófétája, a faji szolidaritás hirdetője s olyan eszmék felfedezője legyen, melyek felé ő kell, hogy elsőnek haladjon, az utánunk jövő ifjúságnak példát mutatva«.!^ Világosabban ki sem lehetne fejezni azt, hogy a történetírónak politikai hivatása van. Érdekes lenne ezt az egyéni, sok tekintetben vonzó, de épannyira önkényes történelemszemléletet elemezni s kimutatni benne a XIX. század romantikus nacionalizmusának, a modem német szellem- történeti irányzatnak és korunk filozófiai vitaiizmusának sajátos keveredését, ezúttal azonban csak arra akarunk utalni, hogy nem kis részben a román görögkeleti világnézetben is gyökerezik, melyet pedig lorga sohasem vallott tudatosan magáénak. Juhász István mutatta ki egyik kitűnő tanulmányában,15 hogy a román nacionalizmus organikus nemzetképe az orthodox keleti egyház, közelebbről Dionisios Areopagita tanítására megy vissza, melynek értelmében »a nemzetek természetes egységei, mint ilyenek, vesznek részt a keresztény szellem hierarchikus életében«, azaz a nyugati kereszténység individualista, etikai felfogásával szemben a nemzet is az isteni üdvrend egyik kategóriája lenne. lorga nemzef-egyénisé- gében lehetetlen fel nem ismerni ennek a gondolatnak talán öntudatlan alkalmazását. Valószínűleg ez a körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy a román történettudomány évtizedeken keresztül egyhangúan magáénak vallotta történelemszemléletét.15 Generalitäti stb. i. m. 99. >•'■> Az újértelmü román nacionálizmus. Hitel, 1937. 285—305. lorga történelemszemléletét Generalitäti stb. című. Idézett tanulmány- kötetében megjelent történelemelméleti írásai után körvonalaztuk. V. ö. V. Gherasim: Conceptia istoricä a lui Nicolae lorga. Codrul Cosminului, 1931. 437—150.
