Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 9. szám - Makkai László: Román történetírás a két világháború között
SZEMLE ROMÁN TÖRTÉNETÍRÁS KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT MINÉL, TARTöSABB s minél nagyobbfokú egy nemzetnek más nemzetektől való politikai, gazdasági és kultúrális függése, történelmének annál több olyan vonatkozása van, mely a belső fejlődésből nem magyarázható, hanem kívülről induló folyamatok közvetlen következménye s így megismerni is csak az illető idegen nemzet történelmének keretében lehet. A románság, önálló nemzeti fejlődése kezdetén, a XIV. században, politikailag a magyar birodalom hatáskörébe tartozott, az ebből kivált két román vajdaság. Havaselve és Moldva uralkodói még közel két évszázadon keresztül hűbéresei maradtak a magyar királynak, a román népnek egyik tekintélyes töredéke pedig egészen 1918-ig élt magyar impé- rium alatt. Görögkeleti vallása és kultúrája viszont a bizánci-balkáni görög-délszláv kultúrkörhöz csatolta a románságot s ez a kapcsolat megerősödött a török hódításnak a két román vajdaságra való kiterjesztése által, amennyiben ezzel a XV—XVI. század folyamán még azok a szálak is elszakadtak, melyek a románságot az egyre névlegesebbé váló magyar fennhatóságon keresztül a nyugati civilizációhoz kötötték. Nyilvánvaló tehát, hogy a román történelem sok tekintetben teljesen egybeesik Magyarország, illetve a török birodalom történelmével, sőt egyes korszakokban a lengyel, majd az orosz politikai függés következtében, ezeknek az államoknak történelmével is. Ha időközben Románia politikailag függetlenült is, ha önálló nemzeti kultúrát fejlesztett is ki, a régi függőségnek nyomait eltörölni nem lehetett s ezeket elsősorban a történet- írásnak kell tekintetbevennie. Jellemző, hogy a román történelem forrásainak politikailag legérdekesebb és legjelentősebb része külföldi eredetű, külföldi levéltárakból előkerült anyag s a múlt század végéig a román forráskiadványokban a belföldi oklevelek és más belföldi kútfők elenyészően kis töredéket képviseltek, mert a tulajdonképpeni politikai történet- írásnak nem nyújtottak kellő alapot. Bár az utóbbi emberöltő alatt a belföldi források feltárása óriási haladást tett, P. P. Panaitescu, a modem román történészgárda egyik kimagasló alakja, az 1938. évi zürichi nemzetközi történészkongresszuson tartott előadásában továbbra is azt a véleményt képviseli, hogy a román történelem megoldatlan kérdéseire a feleletet alighanem a külföldi levéltárak eddig ismeretlen anyaga kí- nálja.i Ez az idegen forrásanyagtól való nagyfokú függés természetszerűen vonja maga után az illető idegen történettudományoktól való függést is, mivel a forrásanyagot legilletékesebben mindig az a történész interpretálhatja, aki ahhoz a nemzeti közösséghez tartozik, melyen belül a forrás keletkezett s az ő elsődleges szakvéleményét az idegen büntetlenül sohasem nélkülözheti. A román történetírás, ilyen nagymértékben rá lévén utalva a magyar, lengyel, orosz, bizánci, délszláv és török töpr - ténettudomány forrásanyagára és eredményeire, kényes helyzetbeny^n, fVtne/'/ > L’état des éiudes et des publications des sources en Roumani Congrés International des Sciences Hlstoriques. Comm. I.). Zürich. r
