Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 9. szám - Mikó Imre: Széchenyi és Wesselényi nemzetiségi politikája
544 Mihó Imre: Wesselényi pályája kezdetén a gravaminális ellenzéki politika, a társadalmi reformok, az erdélyi unió és az állam meg- magyarositásának bajnoka. E reformeszmék érdekében szónokolt és izgatott az erdélyi megyegyűléseken és az országgyűlésen, majd a pozsonyi országgyűlés főrendi tábláján. A „vasember“ fiát a természet a legszebb testi és lelki tulajdonságokkal ruházta fel, mitológiába illő egyénisége ihletet adott költőink egész sorának Vörös- martytól Adyig. A magyar közéletben a hatalmas mellkas és a sztentori hang már félsikert jelent s ha ez a hang a nemzet titkos vágyait harsogja világgá, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy Wesselényi rövidesen az ifjúság bálványa lett. Az élőszó elhangzik és kevesen hallják meg, ezért Wesselényi a megjelenését követő évben megírja első nagy irodalmi alkotását a Bdlítéletehről. Kiadására csak két év múlva, 1833-ban kerülhet sor — Bukarestben. A Balítéletekröl szerzője elsősorban társadalmi reformer s a nemzetiségi politikus még alig jut szóhoz mellette.^i Reformeszméit így foglalja össze könyve végén; ,,Vannak jussok, mellyekre ember mindig meg van érve, azért, mert ember, s mellyeket tőle csak vad önkény vonhat meg. Hlyen jussok: hogy senki más önkényétől ne függjön, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő legyen, hogy iparkodása után boldogulhasson, hogy vagyont bírhasson s annak birtokával bátorságban s biztonságban éljen.“^^ Az ember természetadta jogainak ez a fogalmazása Wesselényinél egyűttal nemzetiségi programm, ami mellett eltörpül a nyelv- használat jelentősége. Wesselényi a magyar nyelvet minden vonalon be akarja vezetni a latin helyett a közdolgok folytatásába s meg van győződve arról, hogy a nyelv terjedésével párhuzamosan fog a magyar nemzetiség is terjedni. Ha a törvényhozás, törvénykezés; istentisztelet, közoktatás, házi nevelés és főként az asszonyi nem nevelése magyar lesz, ha a magyar nyelvet csinosítják, irodalma kifejlődik, ezek a módszerek „honivá változtatnak s nemzeti sajátsággal ruháznak fel akármely idegent is“. Az eszközök’ egyrésze, miként Széchenyinél, a művelődés és nevelés területéről való, más része közjogi reformokkal függ össze. A kényszerítésnek nyomát sem találjuk, sőt Wesselényi szerint felesleges törvénnyel parancsolni azt, hogy mindenki magyarul tudjon s aki nem tud, ne lehessen hivatalnok. A magyart pedig anyanyelve tanulására szorítani egyenesen gyalázat volna. Ehelyett inkább szükségessé és elkerülhetetlenné kell tenni a magyar nyelv tudását. Keményen megrójja a hatóságokat és birtokosokat, hogy apró jutalmakkal, papi és iskolai tanítással a nem magyar köznépet nem tanították magyarul s 2» Wesselényi nemzetiségi politikájára vonatkozóan lásd: Zsilinsaky Mihály: Báró Wesselényi Miklós és a nemzetiségi kérdés. Budapesti Szemle, 1895, CCXX. sz., 13—33. 1. é.s CCXXI. sz., 186—206. 1. — Jancsó Benedek: A román nemzetiségi törekvések története és jelenlegi állapota. Budapest, 1896 és 1899, I—II. k., VHI+802 és 802 1. — Asztalos Miklós: Wesselényi Miklós az első nemzetiségi politikus. Symposion könyvek, 5. sz. Pécs, 1927, 63. 1. — Gál István: Wesselényi Miklós. Erdélyi Csillagok (második sorozat). Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1942, 209—248. 1. ** B. Wesselényi Miklós: Balítéletekröl. Bukarest, 1883, 282. 1.
