Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 9. szám - Mikó Imre: Széchenyi és Wesselényi nemzetiségi politikája
Széchenyi és Wesselényi nemzetiségi politikája 543 számban a nagyobb erő, mit senki sem tagad, ugyan azt hisszük: nemzetiséget csak úgy rákenhetni bárkire is, ki épen kezeink közé jut, mint például meszet falra, vagy mázat fazékra? És azt hisszük: parancs már elégséges, hogy valaki nemzeti sajátságából kivetkezzék ?“i'? A magyar törvények csak annyit rendeltek, hogy a holt latin szó helyébe az élő magyar lépjen, sokan azonban túlmentek ezen a határon. Nem elég törvényeket hozni, hanem rokonszenvet is kell ébreszteni irántuk és nem vádolhatjuk a nemzetiségeket szakadár- sággal, ha mi magunk is hanyagok vagyunk törvényeink végrehajtásában. Könnyebb volna a nemzetiségeket parancsszóval egyszerre magyarrá tenni, az asszimiláció azonban a minőségi súly irányába halad. „Olvasztói felsöbbséggel kell bírni, — árulja el a magyarosítás titkát. — Igen. Ámde bir-e ilyessel az, ki szeretetre méltóság és rokonszenvgerjesztés helyett kuruzslóként csak külsőleg hat, s mert grammatikát tanít, mindenüvé zsinórt varr, s mindent veres, zöld és fejérrel eltarkít, már azt hiszi, szíveket bájolt s velőket hódított? Vagy bír-e az olvasztói felsöbbséggel, ki másban nem tudja becsülni, miért maga követel megbecsülést?“!^ Majd a haza- fiság vámszedőire célozva így kiált fel: „Oh dicső hazafiság, te az egek legnemesebb magzatja, ki a halhatatlanok sorába emeled az anyag fiait: mennyi rút, mennyi aljas búvik tisztes palástod alá, s hány ocsmány szégyenfi, mert ajkán nemzeti szó peng, ékeskedik czímeddel!“!® „A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi. S hány ily külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán, ki, mert épen nincs más tulajdona, és a vak hév által mégis felhőkbe emeltetik, azok hazafiságát is gyanússá teszi, homályba állítja, sőt ellenük antipathiát és gyűlöletet gerjeszt, kik szeplőtlen kebellel, minden efféle undok salaktul menten, a honszeretet legtisztább szellemében kapcsolvák vérükhöz.“^« Végül is arra hívja fel az Akadémia tagjait, hogy a nemzetiség és alkotmányos haladás jegyében fol5d;assák munkájukat. Az akadémiai beszéd országszerte sok ellenkezést váltott ki és nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Széchenyi a közvéleményben elvesztette talaját. A Kossuth igézetébe esett magyarság lelkesedéssel és alaptalan derűlátással rohant azon az utón, amely a szabadságharchoz vezetett s elfordult attól, aki józan mérsékletet, szigorú önvizsgálatot, áldozatos megértést, erkölcsi és műveltségi fennsőbbséget hangoztatott a nemzetiségekkel való bánásmód tekintetében. Széchenyi alkotásainak színterét és később a miniszteri széket a döblingi tébolydával cserélte fel, ahol meghasonlott lélekkel, önmarcangoló kétségek között tölti el életének hátralevő részét s közben sajátmagát, a reformmozgalom megindítóját teszi felelőssé azért a katasztrófáért, mely a nemzetre 1849-ben reászakadt. 1! I. m. 244—245. 1. I. m. 252. I. >• I. m. 254. 1. *0 I. m. 255. 1.
