Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 9. szám - Mikó Imre: Széchenyi és Wesselényi nemzetiségi politikája
542 Mikó Imre dalmait s Kossuthhoz csatlakozott, aki mind erélyesebben lépett fel, főként a szláv nemzetiségek törekvéseivel szemben. A zágrábi iUyr párt magyarellenes izgatásaira válaszolva Kossuth azt javasolta Pest vármegye közgyűlésén, hogy Horvátországot válasszák el közigazgatásilag és törvényhozási tekintetben Magyarországtól. Ezekre a jelenségekre válaszképen írta meg Széchenyi 1842-ben a „Garat“-ot — ez csak 1912-ben került kiadásra — s benne „handabandá“-nak nevezi Kossuth elsietett indítványát.12 A „Garat“ megírása után Széchenyi még egyszer megkísérli a reformtörekvések számára a kormán}^; megnyerni, de közben a nemzetiségi kérdés mindinkább elmérgesedik, mert a sajtóban Kossuth fiatal hívei, köztük Pulszky Ferenc, heves vitát folytatnak a tót, cseh és horvát közírókkal s a vitától a német sajtó is hangos. Mivel Pulszkyék a magyar nemzeti álláspontot képviselték, hibáikra senki sem mert rámutatni s ezért írta meg és olvasta fel az Akadémia 1842 november 27-i ülésén Széchenyi híressé vált beszédét, melyben a maga teljességében bontakozik ki nemzetiségi szemlélete és politikája.^* Az Akadémia megalapítása után sokan szemére vetették Széchenyinek, hogy nem nyelvművelő tudós társaságot, hanem nyelvter- jesztö tanodákat kellett volna létesítenie. Erre ő kérdéssel felel: „vájjon ha valaki magyarul tud, magyarul beszél, innen következik-e, mikép neki ezért már magyarrá is kellett volna átalakulnia? Mert ha így, ám akkor fordítsuk legutolsó fillérünket minden tétova nélkül nyelvmesterekre, sőt legjóink rögtön magunk is mind azokká, hadd tudjon csevegni magyarul az egész világ, s meg lesz mentve s feldícsőítve fajtánk. Nyelvet, nemzeti sajátságot, ily felette könn30Í szerrel azonban, én legalább úgy hiszem, még csak biztosítani sem lehet, s annál kevésbbé szilárdabb s tágabb alapokra állítani; minthogy — és itt különös figyelemért esedezem — a szólás korántsem érzés, a nyelvnek pergése korántsem dobogása még a szívnek, és ekkép a magyarul beszélő, sőt legékesebben szóló is, korántsem magyar még.“i^ Axiómatisztaságban véli látni, hogy egyedül ez a nézet helyes, akkor is, ha a haza leghűbb fiai és legkitűnőbb tehetségei közül is többen ellenkező utakon járnak. A nemzetiségekkel való bánásmód zsinórmértéke: „másnak soha olyast ne tégy, mit tőle sem fogadnál örömest“.^® A nemzetek közötti harcban egyedül a ,,lelki felsőbbség“ az, ami győz s ha a nemzet nem tudja megfékezni szenvedélyeit, a magyar nem lesz, hanem volt. Nem elég azon sopánkodni, hogy a németek és szlávok többen vannak, mint mi. „Engem soha nem ijesztett csekély számunk, de fenn- maradhatásunkért annál erősebben rettegtem mindig, azon okból — s ezt ki kell végre mondani — mert fajtánk anyagi mint szellemi léte oly felette könnyű.“^^ „De ha egyenlő körülményileg a nagyobb ** ** Garat. Irta 1842-ben Gróf Széchenyi István. Sajtó alá rendezte és a mü történetét megírta Viszota Gyula. Budapest, 1912, 218 1. “ Szekfü: A mai Széchenyi. 324. 1. Gr. Széchenyi beszédei. A Mag^yar T. Akadémia megbízásából összegyűjtötte s jeg:yzetekkel kísérte Zichy Antal. Budapest, 1887, 238—239. 1. “ I. m. 241. 1. “ I. m. 243. 1.
